Külföld

Jobboldaliak fölénye Franciaországban

Eltávolíthatja a vezetőségből fő pártbeli kritikusát Nicolas Sarkozy exelnök

A francia sajtó szerint korai megkönnyebbülniük a bal- és a jobbközép pártoknak, miután sikerült megakadályozniuk, hogy a Nemzeti Front átvegye valamelyik francia régió vezetését. Marine Le Pen mindenesetre örül az előrelépéseknek.

Sarkozy és Carla Bruni 20151215
Aktivista szelfizett Sarkozyvel és nejével, Carla Brunival (Fotó: Reuters - Eric Feferberg)

Nicolas Sarkozy volt államfő pártja hét régióban győzött, köztük a Párizs körüli Ile-de-France régióban, amelyet a Köztársaságiak 17 év után hódítottak el a kormányzó szocialistáktól a francia regionális választások második fordulójában tegnapelőtt. A Szocialista Párt ugyanakkor az első fordulóhoz képest több szavazatot kapott, így öt régiót meg tudott tartani a 13-ból. Eddig Francois Hollande államfő pártja irányította egy kivételével az összes régiót. Korzikán most először a sziget függetlenségét szorgalmazók kaptak többséget a regionális tanácsban.

Az első fordulót megnyerő jobboldali Nemzeti Front egyetlen régiót sem szerzett meg, miután a szocialisták több régióban is visszaléptették a jelöltjüket, s intenzív kampányt folytattak, hogy híveik támogassák Sarkozy pártját a Nemzeti Front megállítására érdekében. Ennek ellenére a Nemzeti Frontnak van oka ünnepelni, ugyanis a második fordulóban nyolcszázezer szavazattal többet kapott, mint az elsőben, s 356 jelöltjét szavazták be a tanácsokba, míg öt éve csak 117-et.

Manuel Valls francia miniszterelnök vasárnap kijelentette, hogy bár a Nemzeti Frontnak nem sikerült egyetlen régióban sem győznie, nincs ok megkönnyebbülésre, örömmámorra. Nicolas Sarkozy pedig arra figyelmeztetett, hogy a Nemzeti Front mostani veresége nem feledtetheti az első forduló keserű tapasztalatát. Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke a 2010-hez mért előrelépést hangsúlyozta. A két forduló között bírálta a szocialistákat, amiért taktikus szavazásra szólítottak fel. A pártelnök „intellektuális terrorizmusnak” nevezte ezt a módszert, ellenfeleit pedig „lusta, veszélyes maffiának”.

A francia sajtó többnyire ünnepelte Le Penék vereségét, de óvatosságra intett. A baloldali Libération szerint „a köztársasági erők” megmentették a helyzetet, de itt az ideje az offenzívának. A jobbközép Le Figaro pedig arra figyelmeztetett, hogy se a szocialisták, se a Köztársaságiak nem tehetnek úgy, mintha az első fordulóban nem történt volna semmi.

Tegnapi bejelentés szerint januártól új vezetése lesz a Köztársaságiaknak, s nem kap helyet benne a Sarkozyt nyíltan bíráló eddigi alelnök, Nathalie Kosciusko-Morizet volt miniszter. „Új csapat kell, amely ügyel a tartalomra és a kohézióra” – fogalmazott Sarkozy. „Félreállítani abban a pillanatban, amikor megkezdődik a vita, régi sztálinista módszer” – mondta erre Kosciusko-Morizet.


Dzsihadistának mondott támadás

Megsebesített egy tanítónőt Párizs északkeleti elővárosa, Aubervilliers egyik iskolájában egy férfi tegnap reggel, még a tanítás kezdete előtt. A rendőrség szerint a támadó overallban, kesztyűt és álarcot, valamint katonai bakancsot viselve lépett be a tanterembe, de nem volt nála fegyver, a teremben talált tapétavágó késsel és ollóval támadt. A tanítónő nincs életveszélyben, támadóját tegnap még keresték. Egy szemtanú szerint kifelé menet a férfi azt mondta, „ez az Iszlám Állam, ez egy figyelmeztetés”. A rendőrség még nem tudta megmondani, hogy valóban a terrorszervezet áll-e a támadás mögött, vagy egy gyenge idegzetű, magányos merénylőről van szó.