Japán többé már nem boncolgatná a múltat

„Hazánk mérhetetlen károkat és szenvedést okozott ártatlan embereknek. Bármikor – mint ebben a pillanatban is –, szólni sem tudok, ahogy őszintén gondolok ezekre a tényekre, és a szívem nagy szomorúsággal telik meg. A háború befejeződésének hetvenedik évfordulóján mély tisztelettel adózom minden ember előtt, akár itthon, akár külföldön veszett oda” – fogalmazott a japán miniszterelnök pénteken az ország fegyverletételének hetvenedik évfordulója alkalmából mondott beszédében. A nemzetközi sajtóban már a múlt hét elején kiszivárgott néhány részlet arra vonatkozóan, hogy a belföldi bírálói és a szomszédos országok által történelmi revizionizmussal vádolt Abe Sindzó – elődei nyilatkozatához hasonlóan – beemeli szónoklatába az „agresszió” és a „mély megbánás” kifejezéseket, hogy elkerülje az újabb feszültségeket a második világháború alatti japán megszállás elszenvedőivel, elsősorban Kínával és Dél-Koreával. A bocsánatkérés aktusa tehát eleve adott volt: a szokatlanul hosszúra sikerült beszéd tartalmazta az összes ilyenkor elvárható udvariassági formulát, ugyanakkor – a várakozásoknak megfelelően – nem a Peking és Szöul perspektívája által elfogadható kontextusban.

Elvárt gesztusok?

Egy szónoklat megformálása és különösen annak interpretálása egyúttal mindig felismerhetővé teszi azt a viszonyrendszert, amelyben a – diplomáciai – megnyilatkozások megjelennek. A konzervatív miniszterelnök nyilatkozatát az ország jelenleg zajló biztonságpolitikai átalakulásainak köszönhetően belföldön és külföldön egyaránt nagy figyelem övezte, a megfelelő szavak megválasztásánál tehát Abe Sindzónak pengeélen kellett egyensúlyoznia, hiszen a kerek évfordulón mondott beszédével amellett, hogy a hazai támogatóinak is eleget kellett tennie, egyúttal megadta az alaphangot Japán térségbeli kapcsolatainak jellegéhez a következő évtizedre. A nemzetközi közösség számára Murajama Tomiicsi 1995-ös bocsánatkérése számít mérvadónak, az akkori miniszterelnök ugyanis őszinte bánatról, mély lelkiismeret-furdalásról, agresszióról és erőszakos gyarmatosításról beszélt országa második világháborús szerepvállalása kapcsán. Ezt a szomszédos országok által támogatott értelmezési keretet erősítette meg tíz évvel később Koizumi Dzsunicsiró kormányfő nyilatkozata, amelyben elismételte elődje történelmi kijelentéseit. Ennek köszönhetően szigorú elvárások fogalmazódtak meg a korábbi kormányfőknél nacionalistább Abe Sindzóval kapcsolatban is, aki bár kijelentette, hogy érvényesnek tartja az eddigi japán kormányok bocsánatkéréseit, ő maga inkább elmulasztotta azok megismétlését.

Homályos bűnbánat?

Abe inkább jövőbe mutató, mintsem a múlt miatt mentegetőző beszédében ugyanakkor nyomatékosította, hogy Japán soha többé nem fog az agresszió vagy a háború eszközeihez nyúlni, és nem fog erőszakot alkalmazni a nemzetközi viták rendezéséhez. Tett továbbá egy óvatos gesztust a megszállt, főként kínai és koreai területek prostitúcióra kényszerített női lakossága felé, amikor úgy fogalmazott: „sok nő tisztességét és becsületét érte súlyos sérelem a huszadik század háborúiban”. Abe ugyanakkor emlékeztetett, hogy az ország lakosságának több mint nyolcvan százaléka a háború után született, a háborúért nem felelős japán nemzedékeket pedig nem szabadna terhelni azzal, hogy újra és újra bocsánatot kelljen kérniük a múltbeli hibákért. Abe hangsúlyozta, hogy Japán – miközben nagyon is akar tanulni a történelmi leckékből – szeretne előrelépni. „A történelem kíméletlen, ami megtörtént, nem tehető meg nem történtté” – fogalmazott.
Kína és Dél-Korea bizonyára szívesebben hallotta volna az „agresszió” és az „erőszak” szavakat a múlt tetteire vonatkoztatva, mintsem a jövőre irányuló japán ígéretek kontextusában, és bár egyes vélemények szerint a beszédből az sem derült ki, hogy konkrétan ki a bocsánatkérés címzettje, Kuragane Kei, a szegedi egyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának oktatója szerint a többség elégedett a miniszterelnök megbánást tanúsító beszédével. A szombati központi megemlékezésen ráadásul Akihito császár – pontosan hetven évvel azt követően, hogy apja, Hirohito császár bejelentette Japán kapitulációját – „mélységes bűntudatának” adott hangot – mondta a szakértő. Ez volt az első alkalom, hogy ezt az évfordulós megemlékezésen tette – mutatott rá Kuragane Kei.

Biztonságpolitikai irányváltás

Mint arra felhívta a figyelmet, Abe beszédét azért is övezte ilyen nagy érdeklődés, mert a kabinet az idén a háború utáni pacifista, önvédelmen alapuló alkotmány módosítását kezdeményezte, amely engedélyezné Japánnak a „kollektív önvédelem” gyakorlását, vagyis lehetővé tenné a japán katonák külföldi bevetését. Kuragane Kei szerint a kormány az ország nemzetközi szerepének „normalizálását” a térségben és a globális világrendben egyaránt végbemenő változásokkal indokolja. Konkrétan – mások mellett – az Észak-Korea által jelentett fenyegetés elleni védekezés szükségessége, illetve Kína folyamatosan növekvő ereje, és egyre erélyesebb regionális fellépése teszi szükségessé – a kormány szerint – a japán védelmi politika fejlődését – tette hozzá. „Kína a világ második legnagyobb gazdasága. Ez olyan tény, amit nem lehet tagadni” – magyarázta Kuragane Kei. Az Egyesült Államoknak – ha nem is deklaráltan, de – feltett szándéka megállítani Peking növekvő hegemóniáját, így nem meglepő, hogy Washington szorgalmazza legnagyobb regionális szövetségesének növekvő katonai szerepvállalását.

A japán parlament alsóháza múlt hónapban szavazta meg azt a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi a japán katonák külföldre küldését, a törvény ugyanakkor még nem hatályos. Kuragane Kei szerint azonban ez csak idő kérdése, hiszen ha a felsőház vissza is dobja a javaslatot, a kétharmados többséggel rendelkező kormánykoalíció valószínűleg újra elfogadja, akkor pedig életbe lép. Ez sok japán szerint alkotmányellenes lenne, hiszen az alaptörvény kilencedik cikkelye szerint az ország örökre lemond a háborúról, és nem tart fenn hadsereget sem, mégis úgy tűnik, hogy a térségbeli feszültségforrások miatt hosszú távon elengedhetetlen lesz az alkotmány újraértelmezése, vagy legalábbis az értelmezésének a tágítása – magyarázta a szakértő. A kilencedik cikkely esetleges módosítása – ami Abe korábban nyíltan deklarált célja – ugyanakkor még nagyon messze van – tette hozzá. Ennek legfőbb oka, hogy a japán nép – amely a világon egyedül tapasztalta saját bőrén az atombomba által jelentett szenvedést – rendkívül büszke békealkotmányára, másrészt pedig az Abe vezette Liberális Demokrata Párt koalíciós partnere, az Új Komeitó egyik alapfilozófiája a béketeremtő politika, így kicsi az esély arra, hogy kompromisszum nélkül támogatná az effajta törekvéseket – magyarázta a szakértő.