Külföld

Izraeli nyomozók kémkedését nézte el a román államfő

Érintett volt az ügyben a Moszad korábbi vezetője

A román elnöki hivatal és titkosszolgálati vezetők jóváhagyásával kémkedtek a tavasszal Laura Codruta Kövesi, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetője után az izraeli Black Cube nyomozó iroda ügynökei – állította Dan Zorella, az iroda igazgatója tanúvallomásában, amelyet hétfői számában közölt az Evenimentul Zilei című bukaresti lap.

Romániában a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni vádhatóság (DIICOT) április elején helyezett előzetes letartóztatásba két izraeli állampolgárt, és őket azzal gyanúsítja, hogy egy bűnszövetkezet tagjaiként informatikai adathalászás révén illegálisan próbáltak kompromittáló információkat gyűjteni a DNA főügyészéről.

A kémbotrány szeptemberben vett újabb fordulatot, amikor Daniel Dragomir, a román hírszerző szolgálat (SRI) egykori terrorelhárítási vezetője, az izraeliek állítólagos román megbízója is vizsgálati fogságba került.

Most kiderült, hogy a Black Cube igazgatója februárban „vette fel a rendelést” Dragomirtől, beszélgetésükről pedig hangfelvételt készített. Az egymillió eurós nagyságrendű megbízást a volt SRI-tiszt azzal magyarázta: felmerült a gyanú, hogy a korrupcióellenes főügyész családja is korrupciós ügyekben érintett. Zorella le akarta ellenőrizni Dragomir ezen állítását, és ehhez a Black Cube akkori tiszteletbeli elnökének, az idén márciusban elhunyt Meir Dagannak a segítségét kérte, aki 2002 és 2011 között a Moszad izraeli titkosszolgálat igazgatója volt.

Zorella tanúvallomásában azt állította: arra a következtetésre jutott, hogy Klaus Iohannis államfő és Eduard Hellvig, a SRI igazgatója hagyta jóvá a műveletet.


Nem fél már az RMDSZ a bejutástól

Méltányolja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), hogy politikai versenytársa, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) végül formailag független jelöltekkel sem vesz részt a decemberi parlamenti választásokon - erről Kovács Péter, a szövetség ügyvezető elnöke nyilatkozott hétfőn a Maszol.ro portálnak. Kovács Péter olyan szempontból méltányolja a döntést, hogy az EMNP így nem árt a magyar közösség parlamenti képviseletének. Hozzátette: az EMNP döntése alapot adhat a szövetség és a néppárt közötti jövőbeni tárgyalásokra is. A politikus emlékeztetett: az RMDSZ-nek a másik kis szervezettel, a Magyar Polgári Párttal való együttműködése is oda vezethető vissza, hogy 2012-ben az utóbbi úgy döntött, hogy nem indul a parlamenti választásokon. (KRL)