Külföld
Ideiglenes kormányfőt neveztek ki Romániában
Gabriel Oprea helyettesíti Pontát

A most ötvennégy éves, jogász végzettségű Oprea 2003-ig a román hadsereg hivatásos tisztje volt, katonai pályafutása során vezérőrnagyi rangfokozatig jutott. Politikai karrierjét a Szociáldemokrata Pártban (PSD) kezdte, amelynek színeiben 2004-ben és 2008-ban parlamenti képviselővé választották, majd 2010-ben Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) néven saját pártot alapított. Oprea 2008 óta - jobb- és baloldali kormányok idején is - több ízben állt a belügyminisztérium, illetve a védelmi tárca élén.
