Külföld
Hollande beolvasna Putyinnak
Stabilizálódott az oroszok és a törökök viszonya
Erdogan kiemelte: értékelték a szíriai együttműködési lehetőségeket is. Figyelemre méltó részlet, hogy a két államfő tanácskozásán Hulusi Akar török vezérkari főnök is részt vett. Azt, hogy Oroszország meg szeretné valósítani a gázvezetékprojektet, Putyin még tegnap délután, az idei Energia Világkongresszus megnyitó ülésén is kijelentette.
Az orosz államfő először látogatott Törökországba azóta, hogy tavaly november 24-én a törökök lelőttek egy orosz vadászbombázót a szíriai határnál, és viszály alakult ki a két ország között. A kapcsolatok rendezése idén júliusban indult el, miután Erdogan emiatt bocsánatot kért.
Közben az orosz fél folytatja Putyin elnök október 19-re tervezett párizsi látogatásának előkészítését annak ellenére, hogy Francois Hollande francia államfő kételyét fejezte ki a találkozó célszerűségével kapcsolatban – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Ugyanakkor az elnök, ha fogadja az orosz államfőt, meg fogja neki mondani az „igazságot” Szíriáról – közölte hétfőn Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter. „Ha jön az orosz elnök, az arról fog szólni, hogy megértessük vele: országa veszélyes útra tér” – fogalmazott Ayrault.
Mindenesetre Nyikolaj Pankov orosz védelmi miniszterhelyettes hétfőn bejelentette, hogy Oroszország állandó haditengerészeti bázist fog létesíteni az általa jelenleg is használt szíriai kikötőben, Tartúszban.
