Külföld
Hollande: Ciprasznak Merkellel kell tárgyalnia
A francia elnök megoldást sürget a görög államadósságra

"Ez a döntés az államokra, a kormányokra hárítja a felelősséget és ez legitim" - fogalmazott Hollande, aki szerint "az EKB azt üzente a görög kormánynak, hogy be kell jelentenie a reformjainak a keretét".
"Meg kell tehát találnunk a megegyezést ahhoz, hogy meglegyen a keret, hogy a görögök megcsinálhassák a reformokat, fizetni tudják az adósságot és ugyanakkor az európai szolidaritás is érvényesüljön. Ezt a munkát gyorsan el kell indítani" - tette hozzá.
Vlagyimir Putyin is meghívta Alekszisz Ciprasz görögkormányfőt oroszországi látogatásra: az orosz elnök telefonon beszélt Ciprasszal, és ismét gratulált a radikális baloldali Sziriza párt vezetőjének a választási győzelemhez, valamint a görög politikus kormányfői posztra lépéséhez. Megerősítették szándékukat az orosz-görög kapcsolatok "legaktívabb fejlesztésére" - tette hozzá a tanácsadó. Vlagyimir Putyin az eredmények kihirdetését követően az elsők között köszöntötte hivatalos táviratban a január 25-én tartott előre hozott görögországi parlamenti választáson győztes párt vezetőjét.
Hollande csütörtökön fogadta a görög miniszterelnököt, aki azt megelőzően az uniós intézmények vezetőivel tárgyalt Brüsszelben. A francia elnök jelezte, arra kérte Cipraszt, "menjen el Merkel kancellárhoz is, mert ezt meg kell tennie, hiszen egy közösséghez tartozunk. (A kancellár) fogadni fogja" - hangsúlyozta Hollande.
"Franciaországnak az a szerepe, hogy megoldást találjon, hogy hozzájáruljon a megállapodáshoz a görögök szavazatának tiszteletben tartásával" - erősítette meg a francia elnök, aki szerint "semmi nem lenne rosszabb a görögök megalázásánál".
"A megszorítás semmi esetre sem megoldás sem a görögök, sem a többiek számára" - mondta Hollande.
