Külföld

Hazaküldte a pápa a meleg jelöltet

Nem tetszett a katolikus egyházfőnek, hogy a házasság intézményét kiterjesztették a homoszexuális párokra Franciaországban

Homoszexuális nagykövetjelölttel provokálja a szocialista francia elnök hivatala és a kormány a Vatikánt. A két állam viszonyát három hónapja beárnyékolja Párizs magatartása.

pápa 20150423
Ferenc pápa tiltakozik Párizs egyoldalú döntései ellen (Fotó: Reuters - Max Rossi)

Ferenc pápa fogadta azt a homoszexuális diplomatát, akit Franciaország nagykövetnek jelölt a Vatikánba, és megerősítette előtte, hogy nem hagyja jóvá a kinevezését – értesült szerdán a Le Canard Enchainé című francia szatirikus hetilap. A lap szerint Ferenc pápa szombaton „nagyon diszkrét” körülmények között fogadta a homoszexualitását vállaló, gyakorló katolikus diplomatát. Az egyházfő közölte vele, hogy nincs semmi kifogása ellene, de nem tetszett neki az, hogy a házasság intézményét kiterjesztették a homoszexuális párokra Franciaországban, és az sem, ahogy azt a kormányzat szerinte erővel átvitte.

A francia elnöki hivatal szerint „a kinevezési procedúra folytatódik”, a francia diplomácia „nagyon reméli, hogy a válasz pozitív és gyors lesz”. Laurent Stefanini az egyetlen jelölt, akit a köztársasági elnök és a kormány kinevezett” – hangsúlyozta az Elysée-palota. Stéphane Le Foll francia kormányszóvivő egy héttel ezelőtt jelezte, hogy Franciaország kitart azon álláspontja mellett, hogy Laurent Stefanini személyében homoszexuális nagykövetet küld a Vatikánba.

Párizs és a Vatikán között három hónapja diplomáciai konfliktust okoz a homoszexuális diplomata kinevezése, mivel az egyházi állam semmilyen választ nem adott a januárban meghozott francia döntésre, ami elutasítással ér fel.

Az 55 éves Laurent Stefanini soha nem titkolta homoszexualitását, de diszkréciójáról ismert, nem kötött házasságot. Gyakorló katolikusként egyébként 2001 és 2005 között Franciaország vatikáni nagykövetségén dolgozott tanácsosként. A diplomata később a francia külügyminisztériumban vallási kérdésekkel foglalkozó tanácsadó volt, 2010-ben Nicolas Sarkozy akkori jobboldali államfő az elnöki hivatal protokollfőnökének nevezte ki, s a poszton utóda, a szocialista Francois Hollande is megtartotta.

Federico Lombardi szentszéki szóvivő bejelentette, hogy Ferenc pápa Kubában is megáll a szeptemberben az Egyesült Államokba való apostoli látogatása előtt.

 

Hazaküldte a pápa a meleg jelöltetNem tetszett a katolikus egyházfőnek, hogy a házasság intézményét kiterjesztették a...

Posted by Magyar Hírlap on 2015. április 23.