Külföld
Genfi béketárgyalások: egymást hibáztatják a felek
Moszkva hibának tartja a szír ellenzék kivonulását
Több mint 330 ezer, főképpen szíriai menekültet fogadtak be 2015-ben az Európai Unió tagországai - közölte szerdai jelentésében az unió statisztikai hivatala (Eurostat). A tájékoztatás szerint az unió tagországai 2008 óta több mint 1,1 millió menedékkérelmet fogadtak el 2015 végéig. Tavaly Magyarország 170 szíriai állampolgárnak, 100 Afganisztánból érkezett menekültnek és 75 szomáliai kérelmét bírálta el pozitívan.
Több tucat ember, köztük gyermekek haltak a szíriai rezsim légicsapásokban az Idlíb tartományban fekvő két, iszlamisták kezén lévő településen .A világhálóra feltöltött képek arról tanúskodnak, hogy szörnyű pusztítást végeztek a bombák, a civil áldozatok testeit megcsonkították a robbanások.
A támadás után döntött úgy a szír ellenzék egy része, a szaúdiak által is támogatott Tárgyalási Főbizottság (HNC), hogy nem vesz részt a béketárgyalásokon, igaz informális tárgyalásokon szakértőik ott maradtak. Főtárgyalójuk hozzátette: a nagyhatalmaknak meg kell vizsgálniuk a fegyvernyugvás be nem tartását, és határozott intézkedéseket kell hozniuk az ellen, aki gyilkolja a szíriai népet.
Damaszkusz szerint viszont ez még akár segítheti a békefolyamatot. "Kezdjük azzal, hogy a HNC nem képviseli a szíriai népet. Éppen ellenkezőleg, távozásukkal lehet, hogy elhárítják a legfőbb akadályt, ami lehetővé teszi számunkra, hogy megoldást találjunk" - vélekedett a szírfiai ENSZ nagykövet, aki szélsőségeseknek és zsoldosoknak minősítve az ellenzék egy részét képviselő csoportot.
Moszkva, amely a szír rezsim egyik legfontosabb támogatója, szintén nekiment az ellenzéki csoportnak. Szergej Lavrov külügyminiszter szerint a Tárgyalási Főbizottság (HNC) által alkalmazott taktika megmutatta, hogy a csoport képtelen a megállapodásra, és önmagában nem képviselheti az egész ellenzéket. Az oroszok szerint a HNC nem rendelkezik világos elképzeléssel a politikai rendezésre vonatkozóan, mivel csak annyit tudnak mondani, hogy Aszadnak távoznia kell, semmi mást.
Egy neve elhallgatását kérő vezető nyugati diplomata szerint a törékeny béketárgyalások, ha most megszakadnak, csak egy év múltán folytatódhatnak újra, és újabb három millió menekültre és több ezer további halottra lehet számítani.
A szíriai rendezést szolgáló béketárgyalások újabb fordulója a múlt hét közepén kezdődött. Az Egyesült Államok, Oroszország és más világhatalmak által a 2012-es genfi konferencián elfogadott béketervnek központi eleme egy átmeneti kormányzat létrehozása. A szíriai ellenzék álláspontja szerint egy ilyen átmeneti kormány csakis Bassár el-Aszad elnök részvétele nélkül jöhet létre, a kormány azonban nem hajlandó tárgyalni Aszadnak a hatalomból való távozásáról.
