Külföld

Gáni: A tálibok hozzánk tartoznak

Az afgán elnök szerint az Iszlám Állam óriási fenyegetést jelent a térségre

Afganisztán megtalálja az útját annak, hogy a tálibok visszatérhessenek a társadalomba, de ehhez szakítaniuk kell az al-Kaidával – jelentette ki szerdán az afgán elnök Washingtonban, a törvényhozás két háza előtt.

Mint azt Asraf Gáni hozzátette, a táliboknak meg kell hozniuk azt a döntést, hogy nem az al-Kaidához, hanem az afgánokhoz tartoznak. Gáni hangsúlyozta, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet és szövetségesei borzalmas fenyegetést jelentenek Nyugat- és Közép-Ázsia országaira. Ezek a csoportok már szétküldték előőrseiket Afganisztán keleti és déli vidékeire, hogy „felmérjék a sebezhetőséget”.

Zabihulla Mudzsahid, a tálibok szóvivője eközben tegnap arra figyelmeztetett, hogy az Afganisztánban állomásozó 9800 amerikai katona kivonásának lassítása, amit előző nap Barack Obama amerikai elnök jelentett be, veszélyezteti a béke lehetőségét a tálib felkelőkkel.

Obama kedden Washingtonban, Asraf Gáni afgán államfővel való egyeztetése után ismertette, hogy az Egyesült Államok az eredeti tervekkel ellentétben nem csökkenti, hanem 2015 végéig a jelenlegi 9800 fős szinten tartja afganisztáni katonai kontingensének létszámát. A korábbi tervek szerint az év végére csak 5500 katona maradt volna Afganisztánban, a csapatkivonás lelassítását ugyanakkor Gáni kérte.

Afgán tisztviselők eközben arról számoltak be, a hadseregük huszonegy tálib lázadóval végzett szerdán, az Afganisztán keleti részén fekvő Gazni tartományban.