Külföld

Forrnak az indulatok Németországban

Tízezrek tüntettek a Pegida ellen, de az iszlám korlátozását szorgalmazó szervezet tagjai is utcára vonultak

Németország több városában hétfő este ismét felvonulásokat tartottak az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom társszervezetei, a törekvéseiket elutasító ellentüntetések pedig ismét tízezreket mozgattak meg. A Pegida egyesület nem tartott felvonulást, mert az egyik főszervező, Lutz Bachmann halálos fenyegetést kapott.  

Ugyanakkor számos városban tartottak demonstrációt a társszervezetek, például Münchenben a Bajorország a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Bagida), Braunschweigban pedig a Braunschweig a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Bragida) hívei vonultak fel.

Az utóbbi hetekben kialakult mintázatnak megfelelően ismét az ellentüntetők voltak többen. Rendőrségi becslések szerint a bajor fővárosban a Bagida 800 fős felvonulásával egy időben 12 ezren tüntettek a toleranciáért és a nyílt társadalomért, míg a Bragida demonstrációjára 300-an mentek el, és a rendezvényt a rendőrség biztonsági okokból megszakította, mert 5000 ellentüntető körbevette a Bragida támogatóit - jelentette az ARD közszolgálati televízió Tagesschau című híradója a hírportálján.

Drezdában nem csak a Pegida felvonulása maradt el, a rendőrség "konkrét fenyegetettség" kialakulására hivatkozva megtiltotta, hogy bármiféle szabadtéri demonstrációt tartsanak hétfőn a városban. A döntés indoklása szerint a szövetségi és a tartományi bűnügyi rendőrség információi alapján "merénylőket utasítottak arra, hogy vegyüljenek el a Pegida-tüntetők között, és gyilkolják meg a demonstrációt szervező testület egyik tagját".

Sajtóbeszámolók szerint a döntés alapja egyebek között egy január 12-én kelt, arab nyelvű Twitter-üzenet, amelyben a princezahab1 nevű felhasználó arra biztatja a németországi "magányos farkasokat", hogy az "iszlámellenes uszítás" miatt forduljanak a "kutya Lutz Bachmann" ellen.

A rendőrségi döntés széles körű vitát váltott ki, sokan az alaptörvényben garantált gyülekezési jog indokolatlan korlátozásának tartják a drezdai tüntetések betiltását. A diskurzus egyik fő fóruma éppen a Twitter. "Más náci tüntetést is lemondhatok egy Twitter-üzenettel, vagy előbb meg kell tanulnom arabul?" - írta egy felhasználó.

Angela Merkel kancellár is megszólalt az ügyben. Elmondta hogy a gyülekezési jog alapvető érték, ezért biztosítani kell, hogy Németország valamennyi településén gyakorolhassák a polgárok. Amennyiben a helyi hatóságok támogatásra szorulnak, a szövetségi kormány kész segítséget nyújtani - tette hozzá. 

Lutz Bachmann és a Pegida-mozgalom egyik társalapítója, Kathrin Oertel bejelentette, hogy a jövő héten folytatják az októberben kezdett tüntetéssorozatot, és párbeszédet kezdeményeznek a sajtóval és a politikusokkal. Bachmann hangsúlyozta, hogy a politikusoknak megoldást kell találniuk a Pegida tüntetésein felvetett társadalmi gondokra, "hogy a velünk vonuló emberek hétfő esténként ismét nyugodtan pihenhessenek otthon a kanapén".