Külföld

Folytatódnak a légicsapások az Iszlám Állam ellen

Tunéziában új terrorellenes törvényt fogadtak el

Török harci gépek újabb légicsapásokat mértek péntek éjszaka az Iszlám Állam (IÁ) állásaira Szíria területén. Közben Ankara levélben tájékoztatta az ENSZ-főtitkárt arról, hogy légi hadjáratot indított a dzsihadista szervezet ellen, mert a szíriai kormány nem képes és nem is akar fellépni ellene. Közben új terrorellenes törvényt fogadtak el Tunéziában, Drezdában zavargások törtek ki, Ausztráliában pedig bíróság előtt egy férfi az IÁ támogatása miatt.

légicsapás
Zavargás tört ki egy bevándorlás elleni neonáci tüntetésen Drezdában

Zavargás tört ki péntek este az NDP német szélsőjobboldali pártnak egy újonnan létrehozott drezdai menekülttábor közelében tartott tiltakozó tüntetésén - közölte a rendőrség.

Helyi lapértesülés szerint három ember megsérült, egy embert kórházba kellett szállítani.

A német hatóságok ideiglenes menekülttábort állítottak fel a szászországi város egyik elhagyott iparterületén, amelyet a rendőrség kordonnal vett körül. A helyszínen péntek este az NDP felhívására megjelent mintegy kétszáz neonáci, akik a tábor létrehozása ellen tiltakoztak. Mintegy 350 ellentüntető, baloldali emberi jogi aktivista pedig az érkező menekülteket kívánta üdvözölni.

A két csoport még a menedékkérőket szállító autóbuszok érkezése előtt összecsapott egymással. Helyi lapértesülések szerint a szélsőjobboldali tüntetők kezdték el kövekkel és palackokkal dobálni a baloldali tüntetőket.

A neonácik az ellen tiltakoztak, hogy a hatóságok 1100, főként Szíriából érkezett menedékkérőt akarnak elhelyezni a kelet-németországi városban felállított ideiglenes sátortáborban. Első hullámban 470 menedékkérő érkezett péntek éjjel a táborba, a hét végén további háromszáz embert szállítanak ide.

Németországban megteltek a befogadó állomások. A helyi hatóságok sürgősséggel újabb központokat nyitnak, a szélsőjobboldaliak több alkalommal rátámadtak a menekülttáborokra.

A német belügyminisztérium adatai szerint idén több mint 400 ezer menedékkérelmet adtak be, kétszer annyit, mint egy évvel korábban és négyszer annyit, mint 2010-ben. Szakértők szerint ez a szám a következő években sem csökken.

Ezzel egy időben nő a országban a menekültek által elkövetett törvénysértések száma. A Rheinische Post című regionális napilap szerint tavaly 38 ezer menekültet gyanúsítottak meg valamilyen bűncselekmény elkövetésével, míg 2013-ban 16 ezret.

A migránsok Németországba érkezésük után menedékkérelmet adnak be. Ha nem felelnek meg a feltételeknek, a hatóságok hazatoloncolják őket. 2014-ben 10,8 ezer embert utasítottak ki az országból, ami megközelítette a 2006-os rekordot.