Külföld
Fatvában ítélték el az Iszlám Államhoz csatlakozókat brit muszlim vezetők
Cameron intézkedni akar az IÁ-joz csatlakozók ellen
Vasárnapi londoni sajtóértesülések szerint David Cameron brit miniszterelnök hétfőn több olyan intézkedéstervezetet is bejelent, amelyek célja az Iszlám Állam soraiban harcoló britek hazatérésének megakadályozása.
A The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap beszámolója szerint a fatvát Usama Hasan, az egyik legnagyobb londoni mecset, a főváros elsősorban muszlimok lakta keleti negyedében működő Masjid Al-Tawhid volt imámja adta ki, és Manchester, Leeds, Birmingham, Leicester és London muszlim közösségeinek vezetői is nevüket adták a kezdeményezéshez.
A fatva kimondja, hogy "vallási alapon tilos" a csatlakozás az "elnyomó és zsarnoki" Iszlám Államhoz, és elrendeli, hogy a brit muszlimok szálljanak szembe a brutalitásáról ismertté vált fegyveres szervezet "mérgező ideológiájával", különösen abban az esetben, ha ezt az ideológiát Nagy-Britanniában is terjesztenék.
A felhívás aláíróit támogatásáról biztosította Jack Straw, a brit politika egyik legtekintélyesebb veteránja, aki a Munkáspárt vezette előző brit kormányban a belügy- és a külügyminiszteri, majd az igazságügy-miniszteri tisztséget is betöltötte. Straw - akinek blackburni választókerületében jelentős a muszlim lakosság aránya - kijelentette: az Iszlám Állam és a hozzá hasonló szerveződések "középkori barbársága" teljesen ellentétes az iszlám értékeivel.
David Cameron miniszterelnök hétfőn a londoni alsóházban ismerteti a brit kormány által tervezett intézkedéseket az Iszlám Államhoz csatlakozó britekkel szemben. Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint a tervezet elemei között szerepel az Irakban és Szíriában harcoló brit dzsihadisták útlevelének érvénytelenítése, megakadályozandó hazatérésüket. Emellett a kiutazásukat még csak most tervező, a hatóságok előtt ismert brit muszlim szélsőségesek útlevele is elkobozható lesz azonnali intézkedéssel, amint megjelennek a brit repülőtereken vagy kikötőkben.

