Külföld
Evakuálják Aleppó keleti részéből az ellenzékieket
Elhallgattak a fegyverek az észak-szíriai városban

Arról számolt be egy a Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogató Hezbollah libanoni síita szervezet által ellenőrzött médium, hogy az éjszakai tárgyalásokon olyan tűzszüneti megállapodást fogadtak el, amely lehetővé teszi a szíriai felkelők és civilek tízezreinek az ostromlott Kelet-Aleppó elhagyását. A Szíriában működő Orosz Megbékélési Központ úgy tudja, a városrész evakuálása tegnap elkezdődött.
A felkelők egyik képviselője is megerősítette az újabb tűzszüneti megállapodás érvénybe lépését.
Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint mintegy ötezer lázadót és családtagjaikat menekítik ki Aleppóból. A SANA szíriai állami hírügynökség úgy értesült, hogy a „terroristák és családtagjaik” elszállítására tett előkészületek befejeződtek. A dpa német hírügynökség katonai körökből azt tudta meg, hogy csütörtökön ötezer fegyverest és tízezer civilt fognak a városból elvinni.
A fegyvernyugvásról és Kelet-Aleppó evakuálásáról már kedden megállapodtak a felek, de a tényleges művelet nem történt meg, a harcok pedig kiújultak. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet közlése szerint a városban csütörtök hajnali négy óra körül elhallgattak a fegyverek.
Az OSDH úgy tudja, a betegek első csoportja már elindult Kelet-Aleppóból nyugati irányba. A lázadók egyik tisztségviselője a Reuters hírügynökségnek ugyanakkor azt mondta, hogy az Aszad-párti milíciák rálőttek a mentőkonvojra, megsebesítve három embert.
A szíriai hadsereg offenzívája Aleppó összes negyedéből kiverte a kormányellenes fegyvereseket - jelentette be közben Viktor Poznyihir altábornagy. Az orosz fegyveres erők vezérkara műveleti főosztályának helyettes vezetője csütörtökön Moszkvában azt mondta, a szíriai kormányerők „több mint kilencszáz terroristát likvidáltak”, valamint többtucatnyi nehézfegyvert és katonai járművet semmisítettek meg. További háromezer fegyveres önként távozott Aleppóból, akiknek több mint a fele amnesztiában részesült.
Ezenfelül több mint ezer kormányellenes felkelőt busszal szállítottak el a városból.
