Külföld

„Európa legfontosabb feladata az életmentés”

EU-csúcs: Orbán szabad kezet szorgalmaz a tagállamoknak, Tusk az embercsempészet megállítására törekszik

Európára fontos döntések várnak, mert az embercsempészet megállítása mellett el kell dönteni, melyik állam hány menekültet fogad majd be - mondta Donald Tusk a menekültválság megvitatására összehívott brüsszeli EU-csúcson, ahol hangsúlyozta: nem Európa a migrációs válság oka. Orbán Viktor tagállami szintű megoldásra törekszik, a líbiai rivális kormány pedig attól tart, hogy kihagyják a válság kezeléséből. Az ENSZ és a Nemzetközi Migrációs Szervezet komplex választ követel. 

Az uniós tagállamok vezetői a kialakult migrációs válság megvitatására gyűlnek össze délután Brüsszelben, miután a múlt hét végén több mint hétszázan haltak meg, amikor az Észak-Afrikából az európai partok felé tartó hajójuk felborult a tengeren.

Előzetes információk az uniós tervekről

Az Európai Unió azt tervezi, hogy legalább ötezer menekült kérelmét fogadja el - jelentette a The Guardian nevű brit újság még a brüsszeli megbeszélések előtt. A lap tulajdonába jutott előzetes tervből kiderül: az első önkéntes uniós misszió által minden harminc menekült közül egynek engednék meg, hogy Európában maradjon. (Ebben az évben ugyanis több mint harminchatezer bevándorló érkezett Olaszország, Málta és Görögország partjaira)
Az Olaszországba telepített sürgősségi csapatok feladata az újság szerint a tengerről érkezők ujjlenyomatának regisztrálása lesz.

Tusk szerint nem Európa a hibás

"Senkinek nincsenek illúziói, hogy ezt ma meg tudjuk oldani" - fogalmazott Donald Tusk, hozzátéve, hogy bízik abban, hogy a tagállamok vezetői meg tudnak állapodni azonnali meghozható intézkedésekről.
A lengyel politikus tudatta, hogy ez szerinte nem pusztán a dél-európai tagállamok ügye, hanem európai kérdés, a felelősség közös, és minden lehetséges erőfeszítést meg kell tenni.

A legnagyobb kihívásnak azt tartja, hogy meg kell állapodni a tagállamok közötti szolidaritásól, a menekültek befogadásáról és elosztásáról az országok között. "Ez arról szól, hogy a nemzeti érdekek egy részét fel kell áldozni a közös jó érdekében, és mindig ez a legnehezebb" - hangoztatta.

"Természetesen az ártatlan emberi életek megmentése a legfontosabb" - húzta alá Tusk.
Kiemelte ugyanakkor, hogy az embercsempészek és az illegális migráció ellen is fel kell lépni, az embercsempészek hálózatait fel kell számolni, alá kell ásni az üzleti modellt, amely alapján dolgoznak.
"A legjobb mód, hogy megvédjük az embereket a fulladásos haláltól az, ha sosem szállnak fel a hajóra" - magyarázta a lengyel politikus, aki egyúttal a jelenleg zajló uniós határőrizeti műveletek, a Triton és a Poseidon megerősítését is szükségesnek nevezte.

Orbán Viktor a tagállami szinten keresne megoldásokat

orbán
Líbiában jelenleg két kormány és két parlament működik, miközben folyamatosak a fegyveres összetűzések a rivális csoportok között. Az iszlamista többségű parlament Tripoliban, a külföldi országok által elismert törvényhozás pedig Tobrukban ülésezik.