Külföld
Európa biztonsága megkérdőjeleződött
Új európai biztonsági stratégiát dolgoz ki az Európai Unió - mondta Németh Zsolt Rigában

Németh Zsolt örvendetesnek tartotta azt, hogy az ukrán parlament az elmúlt napokban a decentralizációt jelentős mértékben szolgáló közigazgatási reformot tartalmazó törvényt fogadott el.
A keleti szomszédságpolitika válsága
A pénteki rigai üléssel kapcsolatban a külügyi bizottság elnöke elmondta, az európai biztonsági helyzet második meghatározó tényezője a keleti szomszédságpolitika és annak válsága. Úgy vélte, e tekintetben kulcsfontosságú lesz az uniós Keleti Partnerség programról májusban Rigában rendezendő csúcstalálkozó. Németh Zsolt kezdeményezésére a pénteki konferencián elfogadott zárónyilatkozat rögzítette egyebek mellett azt, hogy a Keleti Partnerség azon országai számára, amelyek ezzel élni kívánnak, európai perspektívát - az EU-tagság perspektíváját - kell biztosítani. Hozzátette, Brüsszel a Keleti Partnerség keretében mérlegeli például Fehéroroszország számára a vízumkönnyítést és a vízumliberalizációt.
A rigai tanácskozáson elhangzottak alapján Németh Zsolt kifejtette, a megkérdőjeleződött európai biztonság harmadik nagyon fontos viszonylata az Iszlám Állam és az iszlám radikalizmus jelenségében gyökerezik. Ez rendkívül komoly veszélyt jelent Európa biztonságára és jövőjére is, ezért rövid távon nélkülözhetetlen, hogy szárazföldi és katonai ellenállásba ütközzön. Emiatt a külügyi bizottság elnöke úgy vélte, Magyarországnak is mérlegelnie kell, hogy részt vegyen-e ebben saját eszközeivel.
