Külföld
Erőszak árnyékolta be az emlékezést
Megdobálták a szerb kormányfőt Potocariban – Aleksandar Vucic megbékélést sürget húsz évvel a srebrenicai vérengzés után

Mintegy kilencven külföldi delegáció és hatvanezer ember részvételével tartották meg szombaton a kelet-boszniai Srebrenica melletti Potocari emlékhelyen a vérengzés huszadik évfordulója alkalmából szervezett megemlékezést. Az eseményre ellátogatott a horvát, a montenegrói, a macedón és a szlovén köztársasági elnök, a török, a szerb és az albán kormányfő, számos külügyminiszter – köztük Szijjártó Péter –, valamint több nagykövet. Az Egyesült Államok delegációját Bill Clinton volt amerikai elnök vezette, és részt vett a megemlékezésen a hágai Nemzetközi Törvényszék elnöke, Theodor Meron és Serge Brammertz hágai főügyész is. Oroszország a múlt héten az ENSZ Biztonsági Tanácsában megvétózta a mészárlást népirtásnak minősítő brit határozattervezetet, Petar Ivancov szarajevói orosz nagykövet pedig lemondta részvéte-lét, mert szerinte túlságosan átpolitizálták a megemlékezést.
Tizenheten szólaltak fel, majd eltemették a mészárlás százharminchat újonnan azonosított áldozatát. Serge Brammertz hangsúlyozta, hogy „népirtás történt Srebrenicában”, amit „a legmagasabb állami szinten találtak ki”. Bill Clinton élete legfontosabb tettének nevezte azt, hogy a mészárlás után amerikai közvetítéssel véget lehetett vetni a boszniai háborúnak.
„A srebrenicai mészárlás minden eddiginél világosabban megmutatta, hogy milyen fontos a stabilitás és a népek békés egymás mellett élése a Nyugat-Balkánon, az euroatlanti integráció pedig biztosíték lehet arra, hogy a jövőben a húsz évvel ezelőttihez hasonló események ne fordulhassanak elő” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a távirati irodának.
Amikor Aleksandar Vucic szerb kormányfő elvonult az áldozatok neveit tartalmazó kőtáblák mellett, a tömegből azt kiabálták, hogy „Pusztulj el, te csetnik”, „Öld meg”. A miniszterelnököt kifütyülték, majd palackokkal, cipőkkel, kövekkel és más tárgyakkal dobálták meg, testőrein kívül a helyi rendfenntartó erők is közbeléptek. Vucic arca könnyebben megsérült, és eltört a szemüvege. Később szervezett támadásról beszélt, amely mögött szerinte egy szerbiai labdarúgócsapat szurkolói és más csoportok álltak, nem az áldozatok hozzátartozói. Hangsúlyozta: a keze továbbra is ki van nyújtva a bosnyákok felé, készen áll a megbékélésre, a problémák megoldására. Nebojsa Stefanovic belügyminiszter már „emberölési kísérletről” beszélt, s Belgrád tiltakozó jegyzékben kérte Szarajevót, hogy kutassák fel és a törvények szerint büntessék meg az elkövetőket.
Bosznia-Hercegovina háromtagú államelnöksége elítélte az incidenst, és követeli a hatóságoktól, hogy minél hamarabb azonosítsák a rendbontókat, valamint vizsgálják ki, hogy mulasztottak-e a biztonsági szervek. Hasonlóan nyilatkozott Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő is, aki az iráni atomtárgyalások miatt nem volt jelen személyesen, de videoüzenetet küldött.
