Külföld

Elrettentő NATO-dandár alakul

Erősíti az európai biztonságot a katonai szövetség

Németország és az Egyesült Államok is küld katonákat a NATO Romániában megalakítandó nemzetközi dandárjába – jelentette be hétfőn Mihnea Motoc román védelmi miniszter. Bukarest Olaszországot, Törökországot és Nagy-Britanniát próbálja még rávenni arra, hogy katonákat küldjön a romániai NATO-dandárba.

Németország vezérkari tisztekkel vesz majd részt abban a többnemzetiségű NATO-dandárban, amelynek a felállításáról júliusban, varsói csúcsértekezletén döntött az észak-atlanti szövetség – idézte az Agerpres román hírügynökség a bukaresti honvédelmi tárca vezetőjét.

Mihnea Motoc megerősítette, hogy Bulgária négyszáz katonával vesz részt a romániai dandárban, Lengyelország egy századot küld, cserében pedig Románia is hozzájárul egy századdal a lengyelországi NATO-dandár felállításához.

Motoc szerint a romániai dandár együttműködik majd az amerikai hadsereg egyik alegységével is, de ennek módját még nem véglegesítették.

A Cursdeguvernare.ro elemző portálnak adott interjújában a román védelmi miniszter részletesebben is kifejtette: a romániai szárazföldi NATO-dandár nem állandó, hanem „rendszeres, kvázi-állandó, erőteljes” amerikai részvételre számíthat. Motoc szerint az Egyesült Államok stratégiai döntést hozott arról, hogy egy újabb zászlóaljjal járul hozzá az európai biztonság erősítéséhez, és ennek egyik alegysége – várhatóan egy gépesített zászlóalj – a jövő évtől kezdődően részt vesz majd a romá­niai NATO-dandár védelmi és elrettentő jellegének kialakításában.

A román védelmi miniszter szerint az amerikai kongresszus költségvetési döntésére várnak. A Digi24 hírtelevízió úgy értesült: a bukaresti kormány Olaszországot, Törökországot és Nagy-Britanniát próbálja még rávenni arra, hogy katonákat küldjön a romániai NATO-dandárba.

A román legfelső védelmi tanács a múlt héten döntött arról, hogy Olténia fővárosába, a Románia déli részén található Craiovára telepíti a NATO Romániában megalakítandó nemzetközi dandárját, amely várhatóan jövőre éri el kezdeti és 2018-ban teljes operatív kapacitását.

A határozat értelmében az iraki és afganisztáni missziókban rendszeresen részt vevő craiovai „Rovine” II. gyalogos dandár alakul át nemzetközi NATO-dandárrá.

Craiova mintegy hatvan kilométernyire található a deveselui katonai támaszponttól, ahol májusban felavatták az amerikai rakétavédelmi rendszer romániai elemeit, ami kiváltotta Vlagyimir Putyin orosz elnök tiltakozását is.