Külföld

Élőpajzs mögé bújtak a terroristák

A síita milíciák el akarják szigetelni Moszult a szíriai menekülő útvonaltól

Súlyos atrocitásokat követ el az Iszlám Állam az ostromlott iraki város, Moszul térségében – jelentette ki tegnap Rupert Colville, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának szóvivője.

Előzetes jelentések szerint a terroristák a múlt héten megöltek ötven korábbi rendőrt. Az iraki biztonsági erők hetven falusi holttestét is megtalálták, kivégezték őket a terroristák, mert állítólag együttműködtek a hadsereggel. Szafina településen tizenöt civilt öltek meg, holttestüket elrettentésképp a folyóba dobták, egy a dzsihadisták ellen küzdő törzsi vezető családtagjait autó után kötötték, s testüket körbehurcolták az egyik faluban. Colville elmondta, a további súlyos atrocitások mellett a civileket arra kényszerítik, hogy élőpajzsként az iszlamisták állásainak térségébe menjenek, vagy megakadályozzák, hogy elmeneküljenek. A szóvivő közölte, hogy folyamatosan kapnak jelentéseket a dzsihadisták fosztogatásairól és gyilkosságairól. A különböző forrásokból származó jelentések hitelességét, megbízhatóságát nehéz ellenőrizni, jegyezte meg.

Az iraki síita félkatonai erők azt a parancsot kapták, hogy foglalják vissza az Iszlám Államtól a Moszultól nyugatra fekvő Tell-Áfár városát, hogy megakadályozzák a dzsihadista harcosok menekülését az ostromlott Moszulból Szíria felé. A feladattal megbízott el-Hasd es-Saabi (Népi Mozgósítás) egyik szóvivője, Dzsavad al-Tulaibavi az AFP francia hírügynökségnek elmondta: a cél az, hogy teljesen elszigeteljék a dzsihadisták utolsó iraki bástyájának számító Moszult.

Hálid Ísza, a szíriai kurdok franciaországi képviselője párizsi sajtótájékoztatóján azt állította, hogy a török hadsereg eltereli a nemzetközi közösség figyelmét a Moszul felszabadításáért folytatott erőfeszítéseivel arról, hogy közben támadja az észak-szíriai kurd fegyveresek állásait. A kurd tisztviselő szerint Ankara meg akarja őket akadályozni abban, hogy visszafoglalják az Iszlám Állam szíriai fellegvárát, Rakkát.