Külföld

„Ellenségeket kapsz jutalmul, ha jót akarsz cselekedni a világgal”

Haszan Róháni iráni elnök is fogadta Orbán Viktort

Valamennyi lehetőséget és képességet ki kell használni ahhoz, hogy a Teherán és Budapest közötti kapcsolatok minden téren erősödjenek - hangsúlyozta kedden Haszan Róháni iráni elnök az Orbán Viktor miniszterelnökkel Teheránban folytatott megbeszélésen.

„Irán és Magyarország közel áll egymáshoz a kultúra és a történelem terén, és a két nemzet közötti jó viszony megfelelő alapot nyújt a kapcsolatok bővítéséhez” – mondta az iráni elnök tegnap, amikor fogadta a hivatalos látogatáson Iránban tartózkodó magyar kormányfőt. Róháni az Orbán Viktorral tartott találkozón hangsúlyozta annak szükségességét, hogy a két ország kormánya készítse elő a terepet a magánszektorban megvalósuló együttműködésekhez. „Ma leraktuk az alapokat a két ország közötti tudományos és kutatási kapcsolatok fellendítéséhez, s ezeken a területeken készek vagyunk megerősíteni az Iránnal való viszonyt” – hangsúlyozta a magyar kormányfő a találkozón. Egyúttal reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a jövőben minden téren fejlődni fognak a bilaterális kapcsolatok.

„Sajnos a regionális kérdések megoldásában a mai napig nem alakult ki pozitív és közös álláspont a Nyugaton (...). Reméljük, hogy a régió nagy és befolyásos országainak – köztük Iránnak – a segítségével, és a velük való egyeztetés útján közelebb jutunk ehhez a célhoz” – tette hozzá Orbán Viktor.

Időközben Semmelweis Ignác halálának százötvenedik évfordulója alkalmából rendeztek emlékkonferenciát tegnap Teheránban a miniszterelnök részvételével. A kormányfő megtisztelőnek nevezte, hogy az orvostudományi egyetem parkjában szobrot állítottak Semmelweis Ignácnak, az anyák megmentőjének. A híres magyar orvost jellemezve azt mondta: a sorsa is magyar volt, felfedezései, a szigorú higiéniai eljárások bevezetése rengeteg ellenséget szerzett neki. „Ez egy magyar életérzés: jót akarsz tenni a világgal, első lépésként jutalmul ellenségeket kapsz” – fogalmazott.

A miniszterelnök iráni programja alkalmából találkozott Ali Hamenei ajatollahhal, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjével, majd Ali Akbar Hasemi Rafszandzsánival, az Egyeztető Tanács elnökével is.