Külföld
Egymásra vár Észak-Korea és az Egyesült Államok
Több mint négyszázmillió dollárt szán Washington Délkelet-Ázsia országainak támogatására, a felajánlás nyilvánvalóan a kínai befolyás visszaszorítását is célozza
A nemzetközi közösségnek továbbra is diplomáciai és gazdasági nyomást kell gyakorolnia Észak-Koreára mindaddig, amíg az ország le nem mond nukleáris fegyvereiről – hangsúlyozta szombaton Szingapúrban Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) külügyminiszteri találkozóján. Pompeo hozzátette: Időbe telhet, míg Phenjan felszámolja atomprogramját, de bizakodik, hogy sikerül véghezvinni azt valamilyen közös ütemterv szerint.
Pompeo jelezte: Van okuk hinni azoknak a jelentéseknek, amelyek szerint Oroszország vízumot állított ki észak-koreai dolgozóknak, ami a vonatkozó ENSZ-határozatok megsértését jelenti. „Elvárjuk az oroszoktól és minden országtól, hogy eleget tegyenek az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatainak, és betartsák az Észak-Korea elleni szankciókat” – szögezte le.
Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszter szintén az ASEAN találkozóján kijelentette, hogy a nemzetközi közösségnek gazdasági segítséget kell nyújtania a Koreai-félsziget fejlődéséhez, válaszul Észak-Korea atommentesítési lépéseire.
A miniszter elítélte az Egyesült Államokat az Észak-Korea ellen bevezetett szankciók fenntartása miatt, miközben országa „jóindulata jeleként” önként vállalta a moratóriumot a nukleáris és rakétakísérletekre és lerombolt egyes objektumokat. Ri Jong Ho azt is felrótta Washingtonnak, hogy nem válaszolt Phenjan felhívására, hogy hivatalos nyilatkozatban jelentsék be a koreai háború végét. Szerinte most Washingtonon a sor, hogy konstruktív lépéseket tegyen a phenjani bizalomerősítő intézkedésekre válaszul. Szavai szerint „a gazdasági fellendülés és az életfeltételek javítása országunkban a béke és biztonság ügyét szolgálja, és hozzájárul az egész térség gazdasági növekedéséhez”.
Heather Nauert amerikai külügyi szóvivő közölte, hogy a szingapúri találkozó keretében Sung Kim, az Egyesült Államok manilai nagykövete – akinek kulcsszerepe volt a június 12-i amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó létrejöttében – szombaton átnyújtotta az észak-koreai külügyminiszternek Donald Trump amerikai elnök Kim Dzsongunnak küldött levelét. A szóvivő közlése szerint Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a szingapúri fórumon kezet rázott, és mindketten egy találkozó szükségességét hangsúlyozták.
Az amerikai külügyminiszter egyébként 300 millió dollárt (83,4 milliárd forintot) ajánlott fel a délkelet-ázsiai térség biztonságának fejlesztésére a szingapúri találkozón. Az új támogatás a tengeri biztonságot, a humanitárius segítségnyújtás fejlesztését, a békefenntartást és a nemzetközi fenyegetések ellensúlyozását szolgálja. Washington korábban bejelentette, hogy indo-csendes-óceáni stratégiája keretében 113 millió dollárral támogatja az energetikai, technológiai és infrastrukturális projekteket Ázsiában. Az alapok egyik célja Kína térségbeli befolyásának ellensúlyozása.
Pompeo arra is rámutatott az ASEAN-csúcson, hogy a mianmari rohingja válság megoldása elengedhetetlen a térség békéjének helyreállításához. Az amerikai külügyminiszter egyúttal a Reuters hírügynökség Mianmarban elfogott két tudósítójának azonnali szabadon engedését követelte Kjav Tin burmai külügyminisztertől.