Külföld

Egyeztetésről állapodott meg Teherán és Brüsszel

A terrorellenes küzdelem és az energiapolitika is terítéken

Az emberi jogokról, a terrorellenes küzdelmről és a regionális konfliktusokról is tárgyal Irán és az Európai Unió a jövőben. legalábbis a kétoldalú egyeztetések megkezdérésől állapodtak meg a felek - mondta kedden Teheránban Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter Federica Mogherinivel, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével közösen tartott sajtótájékoztatón.

Az egynapos látogatáson Teheránban tartózkodó Mogherini azt mondta, az iráni atomprogramról szóló, az iszlám köztársaság és a hatok (az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország) között, július 14-én megkötött, átfogó megállapodás végrehajtása "az érintett felek politikai akaratán múlik".

A főképviselő hozzátette, az egyezség végrehajtása megteremti az Irán és a Nyugat közötti együttműködés alapjait.