Külföld

Egyesítik erejüket az arab országok

Az elit csapatokból álló új hadsereg székhelye Kairóban vagy Rijádban lenne

Egységes haderő létrehozásáról hoztak határozatot az arab államok vezetői az Arab Liga vasárnap záruló, 26. éves csúcstalálkozóján az egyiptomi Sarm es-Sejk városában.

Egyiptomi katonák 20150330
Egyiptomi katonák is erősítik majd az új hadsereget   (Fotó: Reuters - Amr Abdallah Dalsh)

Az Arab Liga idei soros elnökségét betöltő egyiptomi elnök, Abdel-Fattáh esz-Szíszi a fórum vasárnapi csúcstalálkozóján a záróbeszédében bejelentette, hogy „a közös haderő megalakításával kapcsolatos szempontok tanulmányozását a következő hónap folyamán egy újonnan létrehozandó, magas szintű bizottság fogja elvégezni az arab hadseregek főparancsnokai-nak felügyelete alatt”.

A szóban forgó katonai erő megteremtéséről már csütörtökön előzetes határozatot fogadtak el az arab külügyminiszterek, a liga főtitkára azonban akkor hangsúlyozta, hogy egyelőre elvi megállapodásról van szó, a hadsereg létrejöttével kapcsolatos gyakorlati részletekről csak ezután egyeztetnek a tagállamok. Biztonsági források szerint egy negyvenezres létszámú, elit csapatokból álló, gyorsreagálású haderőről van szó, amelynek székhelye Kairóban vagy Rijádban lenne. A csapatokat harci repülők és hadihajók támogatnák.

Irak azonban fenntartásának adott hangot az egyiptomi kezdeményezéssel kapcsolatban, megerősítve korábbi álláspontját, miszerint ellenzi a katonai beavatkozást egy szuverén állam belügyeibe. Sokak szerint a síita vezetésű ország döntése mögött valójában a bagdadi kormányt támogató síita nagyhatalom, Irán áll, amely egzisztenciális fenyegetésként tekint a szunnita államok által szorgalmazott katonai szövetségre. Bagdad tagadja iráni támogatottságát.

Teherán másik regionális szövetségese, Damaszkusz – amelynek tagságát a szíriai polgárháború miatt az Arab Liga felfüggesztette – már napokkal ezelőtt elutasította a szaúdi vezetésű koalíció jelenleg zajló jemeni hadjáratát, amelyet sokan a tervezett arab katonai összefogás első erőpróbájának tartanak. A liga azonban közleményében a jemeni hadműveletek folytatása mellett foglalt állást, egészen addig, amíg a síita húszi felkelők ki nem vonulnak a fővárosból és a kormányhivatalokból, és át nem adják fegyverei-ket a „legitim hatóságoknak”.

A liga közleménye szerint a megállapodás nem kötelezi a tagállamokat az új haderőben való részvételre. A katonai fellépés célja az egyes tagállamokat fenyegető veszélyek elhárítása, a beavatkozás pedig csakis az érintett ország felkérésére történhet. A terv megvalósulásával kapcsolatban kételyek is felmerültek, egyes szakértők arra emlékeztettek, hogy az Arab Liga tagállamai már 1950-ben közös védelmi szerződést írtak alá, egy átfogó arab haderő azonban nem jött létre. Továbbá az Egyesült Államok valószínűsíthető rosszallása is akadályt jelenthet. Washington attól tarthat, hogy egy egyesült arab hadsereg potenciális veszélyt jelent Izraelre nézve.