Külföld
EB: A halálbüntetés ellentétes az EU értékeivel
Az EP napirendjén lesznek Orbán Viktor javaslatai
A holland szociáldemokrata politikus szerint a halálbüntetés eltörlése mérföldkő az alapjogok európai fejlődésében, és erkölcsi tekintélyt adott a kontinensnek, hogy világszerte felemelje hangját a halálbüntetéssel szemben. Timmermans felidézi, hogy az EU alapjogi chartája tiltja, hogy bárkit halálra ítéljenek vagy kivégezzenek, és az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletben mondta ki, hogy a halálsor, a kivégzéstől való folyamatos és növekvő félelem ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével, továbbá, hogy a kivégzés békeidőben elfogadhatatlan büntetési forma. A bíróság szerint a halálbüntetés egy emberi lény előre megfontolt és szándékos elpusztítása az állami szervek által - mutat rá a bizottság alelnöke.
Az EP napirendjén Orbán javaslatai
A jövő héten az Európai Parlament (EP) állampolgári jogokkal, bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó bizottsága (LIBE) meg fogja vitatni Orbán Viktor javaslatát a migrációval és a halálbüntetéssel kapcsolatban - közölte Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője. Martin Schulz EP-elnök szóvivője, Armin Machmer az MTI-nek megerősítette az erről szóló döntést.
A javaslat megvitatásáról az EP frakcióvezetőinek strasbourgi tanácsülésén, az úgynevezett "elnökök értekezletén" döntöttek. Ujhelyi szerint a frakcióvezetők fontosnak tartják, hogy az európai közösség vizsgálja meg, mit jelentene a halálbüntetés esetleges bevezetése egy uniós tagállamban. Ujhelyi szerint az EP-ben képviselt pártcsaládok vezetőitől már ezt megelőzően is "karcos és érdemi kritikákat kapott Orbán Viktor amiatt, hogy a magyar miniszterelnök az európai értékrenddel teljesen ellentétes módon napirendre vette a halálbüntetés bevezetésének kérdését". Az EP szociáldemokrata elnöke és a liberális vezetők mellett még a néppárti konzervatív politikusok is válaszokat várnak Orbán kijelentései miatt - jegyezte meg Ujhelyi."Így nincs kétség afelől, hogy a halálbüntetés visszaállítása ellentétes lenne az EU alapértékeivel" - nyomatékosítja Frans Timmermans.
A migrációról tartandó nemzeti konzultációval összefüggésben a korábbi holland külügyminiszter világossá teszi, hogy a közvélemény álláspontjának kikérése fontos eszköz lehet a kormányok és egyéb hatóságok számára, hogy olyan politikákat alakítsanak ki, melyek bírják az emberek támogatását.
"Ebből a szempontból teljes mértékben a magyar hatóságoktól függ, hogy tartanak-e konzultációt a migrációról" - húzza alá a bizottság első alelnöke, mondandójának további részében ugyanakkor kemény kritikát fogalmaz meg a tervezett nemzeti konzultációval szemben.
"Egy elfogultságon, sugalmazó, sőt, félrevezető kérdéseken, a bevándorlókkal szembeni előítéleteken alapuló nyilvános konzultációt aligha lehet objektív alapnak tekinteni a megalapozott politika tervezéséhez" - vélekedik Timmermans, aki szerint a bevándorlást a terrorizmus keretében értelmezni, a migránsokat pedig az emberek munkahelyét és megélhetését fenyegető veszélyként beállítani "rosszindulatú és egyszerűen helytelen".
A politikus úgy véli, hogy ez csak félreértéseknek és előítéleteknek biztosít táptalajt, negatív attitűdöt teremt és táplál a kisebbségekkel szemben, és konfliktust a társadalom különböző csoportjai között.
"Szándékosan félrevezető a migránsoknak pusztán a társadalomra jelentett teherként való beállítása a hozzájárulásaik említése nélkül" - fogalmaz Frans Timmermans. A holland politikus hangsúlyozza, hogy a migráció jelentette kihívásokat őszinte, nyílt és kiegyensúlyozott módon kell kezelni.
"Nem tehetünk úgy, mintha nem vennénk észre, időnként milyen súlyos kihívást jelent a migráció társadalmaink számára. De mindeközben sosem téveszthetjük szem elől alapértékeinket, és annak szükségességét, hogy megőrizzük plurális és sokszínű társadalmunkat, amely a minden egyénnel szembeni kölcsönös tiszteleten és egyenlő elbánáson alapul" - zárja az interneten közzétett sorait Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke.
Juncker: Az egyértelmű dolgokat nincs értelme megvitatni
Egyértelmű dolgokat nincs értelme megvitatni - jelentette ki csütörtökön, a horvát elnökkel tartott brüsszeli sajtótájékoztatón az Európai Bizottság elnöke azzal összefüggésben, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerdán azt mondta: napirenden kell tartani a halálbüntetés kérdését.
Jean-Claude Juncker egy újságírói kérdésre közölte, hogy több okból is erőteljesen ellenzi a halálbüntetést, amelyet az Európai Unió alapjogi chartája is tilt. Hozzátette: Orbán Viktornak haladéktalanul világossá kellene tennie, hogy nincs ilyen szándéka. "Ha ez volna a szándéka, akkor harc lesz" - szögezte le Jean-Claude Juncker.
Natasha Bertaud, a bizottság egyik szóvivője emlékeztetett, hogy Frans Timmermans, a bizottság első alelnöke szerdán közölte, hogy a halálbüntetés ellentétes az Európai Unió alapértékeivel.
Arra a kérdésre, ez azt jelenti-e, hogy a bizottság életbe lépteti az uniós szerződés 7. cikkében leírt eljárást, amely akár Magyarország kizárásával is járhat az uniós döntéshozatalból, ha Budapest visszaállítja a halálbüntetést, Bertaud azt mondta, hogy Brüsszel nem óhajt hipotetikus forgatókönyvek alapján spekulációkba bonyolódni.
A szóvivő emlékeztetett, hogy a bizottság tavaly elfogadott egy keretrendszert a 28 uniós tagállamban a jogállamiságot fenyegető rendszer szintű veszélyek kezelésére, ez pedig lehetőséget teremt a bizottságnak, hogy párbeszédet kezdeményezzen az érintett tagállammal a helyzet súlyosbodásának megakadályozása érdekében.
"Természetesen, ha ebben a keretben nem sikerül megoldást találni, legutolsó eszközként továbbra is rendelkezésre áll a hetedik cikk a válságok megoldása és az európai unió értékeinek betartatása érdekében" - mondta Natasha Bertaud.
Az európai szocialisták elítélik Orbán Viktor kijelentését
Szergej Sztanisev, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) elnöke élesen elítélte csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök "javaslatát a halálbüntetés visszaállítására és az illegális bevándorlók internálótáborokba zárására" vonatkozóan a PES sajtóközleménye szerint, amelyet az MSZP továbbított.
"Az Európai Unió a béke fenntartásáért és elősegítéséért végzett munkájáért kapta a Nobel-békedíjat" - idézte Sztanisevet a sajtóközlemény. A PES elnöke szerint "mélységesen elszomorító, hogy egy ilyen regresszív, az EU alapjogi chartájával ellentétes javaslat az egyik tagállamtól ered."
"(Párt)családunk tovább fog küzdeni a szabadságért, egyenlőségért, demokráciáért és a jogállamiság tiszteletben tartásáért" - folytatta az európai pártfrakció elnöke, volt bolgár kormányfő. Hozzátette: "Kiállunk a békéért és a szolidaritásért egymással és minden rászoruló szomszédos országgal."
A PES a közleményben felszólítja a jobbközép, kereszténydemokrata pártokat tömörítő Európai Néppártot (EPP), hogy "foglaljon határozottan állást Orbán Fideszével szemben, amely az EPP-család tagja". "Ha - mint az EPP elnöke kijelentette - a halálbüntetés ellentmond az EPP értékeinek", akkor a dokumentum szerint a Fidesznek el kell veszítenie helyét az EPP-ben.
A PES idei kongresszusát június 12-13-án Budapesten rendezik meg, s azon javasolni fognak egy határozatot a demokráciára vonatkozóan, ami szükséges és fontos, tekintettel a jelenlegi magyarországi helyzetre - záródik a közlemény.
