Külföld
Donyeck közelében kiújultak a harcok
Meg nem erősített források halálos áldozatokról is beszámoltak
Viktor Muzsenko vezérkari főnök kora reggel hat órakor felkereste az államfőt, hogy beszámoljon neki a kelet-ukrajnai fronton kialakult helyzetről. Porosenko a kapott tájékoztatás fényében utasított a nemzetközi szervezetek és Moszkva informálására.
Az ukrán védelmi minisztérium hétfői közleménye szerint a 72-es gépesített dandár megállította a szakadárok támadását Volnovaha térségében, ráadásul még két-három kilométerrel vissza is szorította őket. Az ukrán katonák elfoglaltak minden fontosabb magaslatot a térségben.
A tárca értesülései alapján egy zászlóaljnyi szakadár egység tíz harckocsi, tíz gyalogsági harcjármű és egyéb katonai eszközök támogatása mellett támadást kezdeményezett a 72-es dandár védelmi pontja ellen Sztarohnatyivka település közelében. A minisztérium közölte, hogy az ütközetben hét katona megsérült. A közlemény szerint a szakadárok komoly veszteségeket szenvedtek el, de ezekről becsült adatot sem közölt az ukrán tárca.
Olena Birozirszka, a radikális Jobboldali Szektor (PSZ) képviselője Facebook-oldalán azt írta, hogy a 72-es dandár egy katonája, valamint a PSZ-nek a hadsereg oldalán harcoló önkéntes alakulatának három tagja életét vesztette a térségben kirobbant összecsapásban. Ezt más forrás nem erősítette meg.
Andrij Calijenko újságíró szintén a Facebookon azt írta, hogy az ukrán fegyveres erők kiverték a közeli Novolaszpa településről a szakadárokat, amelyet addig ők tartottak ellenőrzésük alatt. Ha valóban ez történt, akkor ez az első eset, hogy a februári minszki tűzszüneti megállapodás óta harccal települést foglaltak el az ukrán fegyveres erők a szakadároktól.
Vladiszlav Szeleznyov, az ukrán vezérkar szóvivője közölte, hogy hírszerzési információk alapján Alekszandr Lencov vezérezredes, az orosz szárazföldi fegyveres erők helyettes parancsnoka irányítja Donyeckből a szakadárok támadásait az ukrán hadsereg állásai ellen. A szóvivő elmondta, hogy Lencov korábban az ellenőrző és koordinációs központban képviselte Oroszországot, így jól ismeri az ukrán erők elhelyezkedését a front mentén.
A védelmi minisztérium szintén úgy értesült, hogy Lencov Ukrajnában, szakadár területen tartózkodik, és ő koordinálja a fegyveres műveleteket.
A tárca szerint a kiújult harcok kapcsolatban állnak azzal, hogy a hét végén ismeretlenek felgyújtották Donyeckben az EBESZ-megfigyelők négy autóját. A minisztériumnak az az álláspontja, hogy oroszbarát "terroristák" próbálják megfélemlíteni a nemzetközi megfigyelőket. A járművek felgyújtásának elkövetésével egymást vádolják a kelet-ukrajnai szakadárok és a kijevi vezetés.
Az EU bírálta az EBESZ páncélosai ellen elkövetett donyecki támadást
Bírálta az Európai Unió hétfőn az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőinek páncélozott járművei elleni donyecki támadást.
"Elfogadhatatlan, hogy tegnap Donyeckben felgyújtották az EBESZ megfigyelő missziójának gépkocsiját" - fogalmazott az EU külügyi szóvivője egy közleményében. A szóvivő felszólította a konfliktus résztvevőit, hogy biztosítsák a megfigyelők szabad mozgását és biztonságát "Ukrajna egész területén". A megfigyelő missziónak kulcsfontosságú szerepe van a minszki megállapodás végrehajtásának ellenőrzésében - hangsúlyozta.
Előző nap a konfliktust megfigyelő EBESZ-misszió által igénybe vett donyecki szálloda parkolójában felgyújtották a megfigyelők négy gépkocsiját.
Az EBESZ "bűncselekménynek" nevezte, hogy "a Donyecket ténylegesen ellenőrzők" felgyújtották a járműveit, utalva ezzel arra, hogy a kelet-ukrajnai szakadárokat tartja felelősnek a történtekért.
"Rendkívül fontos, hogy valamennyi fél tiszteletben tartsa a tűzszünetet" – hangsúlyozta Petro Porosenko ukrán elnök, aki hétfőn sürgős konzultációkat szorgalmazott Párizzsal, Berlinnel és Moszkvával a kelet-ukrajnai helyzet "veszélyes kiélesedése" miatt, amelyben Kijev szerint a lázadók harckocsikat és tüzérséget is bevetnek.
Kelet-Ukrajnában, ahol tizenhat hónap alatt 6800 ember halt meg a konfliktusban, az elmúlt hetekben fokozódott az erőszak, a februárban aláírt tűzszünet ellenére nehézfegyvereket is bevetettek a harcokban.
