Külföld

Döntetlenre állnak a horvát nagypártok

Ismét fej-fej mellett végzett a két legnagyobb horvát párt, az eddig kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) és az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) a vasárnapi horvátországi előre hozott parlamenti választásokon az urnazárás után nyilvánosságra hozott, a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló felmérés szerint.

Tíz hónap leforgása alatt immár másodszor tartottak parlamenti választást Horvátországban: vasárnap reggel hét órakor kinyitottak a szavazóhelyiségek, ahol valamivel kevesebb mint 3,8 millió szavazásra jogosult állampolgárt adhatta le voksát. Az előre hozott parlamenti választásokat azért kellett kiírni, mert a tavalyi választásokat követően a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) és a Híd Függetlenek Listája párt által idén januárban megalakított, belső feszültségektől terhelt kormánytól a parlament fél év után megvonta a bizalmat.

A horvát országos választási bizottság adatai szerint vasárnap délutánig kevesebben mentek el szavazni, mint a tavaly november 8-i parlamenti választásokon. Délután fél ötkor a részvételi arány 37,21 százalékon állt, 2015-ben ez 46,57 százalék volt. A választás nyugodtan folyt le, rendkívüli esemény nem történt, de kisebb szabálysértésekről érkeztek hírek.

Tihomir Oreskovic távozó technokrata miniszterelnök voksának leadása után, utódjának azt üzente, hogy legyen bátor, majd reményét fejezte ki, hogy mielőbb megalakul az új kormány. Andrej Plenkovic, a HDZ elnöke azt reméli, az emberek felismerik a választások fontosságát, amelyen döntésükkel meghatározhatják az ország irányát, fejlődését és jövőjét.