Külföld

Dél-Korea kiemelkedő gazdasági partnerünk

Áder János: Célunk a kelet-ázsiai ország befektetői lendületének megtartása

Közös gazdasági alap létrehozására tett javaslatot Áder János köztársasági elnök Dél-Koreában annak elősegítésére, hogy a két ország kis- és közepes vállalatai egymás piacára léphessenek.

ader
Áder János magyar és Pak Gun Hje dél-koreai államfő (fotó: MTI/Bruzák Noémi)

A magyar államfőt kedden Pak Gun Hje köztársasági elnök fogadta Szöulban. A dél-koreai elnöki palotában, a Kék Házban tett látogatása során Áder János felvetette Magyarország és Dél-Korea tudományos eredményeinek közös hasznosítását, emellett - a turizmus és a vállalkozói kapcsolatok bővítése érdekében - közvetlen légi járat indítását is javasolta a két főváros között.

Dél-Korea első női köztársasági elnökénél tett látogatása után az államfő kifejtette: az elmúlt években kétmilliárd dollárnyi tőke érkezett Magyarországra Dél-Koreából, így az egyik legfontosabb beruházó az országban, vállalatai huszonháromezer embernek adnak munkát. Ugyanakkor továbbra is cél a visegrádi négyek országai felé nyitó ázsiai állam befektetői lendületének megtartása és annak elérése, hogy a dél-koreai cégek bővítsék magyarországi tevékenységüket.

Míg Magyarország inkább az alapkutatásban, Dél-Korea az alkalmazott kutatásban ért el számottevő eredményeket – indokolta Áder János a két ország tudományos együttműködésének bővíthetőségét. Az együttműködést a nemrég felállt Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal is segítheti – fűzte hozzá az államfő. Hangsúlyozta, a kelet-ázsiai állam éves nemzeti jövedelmének négy százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, vagyis Izrael után a második legmagasabb összeget költi olyan fejlesztésekre, amelyek eredményeit közvetlenül hasznosíthatja az iparban.

Dél-Korea államfője kedvezően fogadta a közvetlen légi járat beindítására tett javaslatot – számolt be Áder János. Az elnök úgy látta, bár az elmúlt időszakban mintegy negyven százalékkal, évi százezerre emelkedett a hazánkba látogató dél-koreaiak száma, a repülőjárat nemcsak a turizmus célországává tenné hazánkat, a vállalkozói kapcsolatokat is erősíthetné.

Áder János tegnap továbbutazott Mongóliába, ahol ma ünnepélyes keretek között fogadja Cahiagín Elbegdordzs köztársasági elnök. Az államfő találkozik Csimedín Szaikhanbileg miniszterelnökkel is.