Külföld

Ciprasz kapitulált, Orbán nem

Neil Clark: A baloldal kiárusította az országot

A magyar kormányfő „öntudatos kiállását” vetette össze a görög vezetés „kapitulációjával” egy brit baloldali újságíró. Neil Clark szerint a Horn-kormány elárulta szavazóit.

Az úgynevezett görög „szélsőbaloldal” csak egy újabb szereplő azoknak a „radikálisoknak” és „baloldaliaknak” a hosszú listáján, akik elárulták a szavazóikat – fogalmazott az orosz RT-n megjelent publicisztikájában Neil Clark brit újságíró, aki szerint abban, hogy Alekszisz Ciprasz görög kormányfő „kapitulált a trojka előtt”, csak az a meglepő, hogy bárki is meglepődött rajta.

A szerző brit és francia példákon át jutott el hazánkig. „A magyaroknak 1994-ben elegük lett a gulyáskommunizmus végét követő életszínvonal-esésből, és beszavazták a hatalomba az MSZP-t, mert azt hitték, hogy ők visszahozzák azt, ami jó volt az előző rendszerben” – írta Clark. „Horn Gyula kormányfő, aki ellenezte az energiaszektor privatizációját, jelentős nemzetközi nyomás alá került, ezért 1995 elején látványos fordulatot tett, kirúgta valódi szocialista minisztereit, és a fanatikusan neoliberális egyetemi professzort, Bokros Lajost nevezte ki, aki súlyos megszorítási csomagot készített” – emlékeztetett. „A szocialisták és az SZDSZ jelentős privatizációba kezdett, beleértve az energiaszektort is, a nyugati nagyvállalatok kezére játszva. (...) Hornt, akit korábban veszélyes baloldalinak állítottak be, most a nagy reformerként ünnepelték” – tette hozzá.

Clark szerint érdekes összehasonlítani Ciprasz kapitulációjával a „sokat bírált konzervatív magyar kormány öntudatos kiállását” a nemzetközi pénzügyi világban. „Orbán Viktor kormányát támadták Brüsszelből a külföldi tulajdonú energiacégek kivásárlásáért, de a kormány intézkedései jelentősen alacsonyabb rezsihez vezettek – írta Clark, hozzátéve –, a konzervatív Orbán vitathatatlanul többet tett a magyar emberek terheinek mérsékléséért, mint a Sziriza a görögökért”. A brit újságíró szerint a magyar kormányfő „szocialistábbnak bizonyult, mint szocialista ellenfelei, akik csak Washington, Brüsszel és a külföldi bankok hasznára vezették az országot”.

Clark megemlékezett azokról is, akik nem „árusították ki” országukat. Bruno Kreisky – aki 1970 és 1983 között volt Ausztria kancellárja – mindig a dolgozó emberek érdekeit képviselte, és nem kötött koalíciót olyanokkal, akik elgáncsolták volna szociáldemokrata politikáját. Hiteles baloldali politikusnak nevezte az újságíró Hugo Chávez néhai venezuelai elnököt, valamint a chilei Salvador Allendét is, aki „az életével fizetett”.