Külföld
Brüsszel tétlenül nézi a menekülthullámot
A dublini egyezményre hivatkozva „eshetnek egymásnak” az uniós tagállamok

Az Európai Bizottság tétlenül nézi az uniós szerződések megsértését Olaszország és Görögország részéről - fogalmazott Joachim Herrmann bajor belügyminiszter, miután osztrák kollégájával, Johanna Mikl-Leitnerrel tárgyalt a München melletti Taufkirchenben. Brüsszelben láthatóan nem foglalkoznak azzal, hogy a két országban „már egyáltalán nincs hatékony határellenőrzés” - mondta a konzervatív CSU politikusa. Szerinte Görögország és Olaszország a schengeni övezet működésére vonatkozó szabályokat és a menekültügyet szabályozó dublini rendszer előírásait sem tartja be. Ezt a gondot Brüsszelben „a legmagasabb szinten kell kezelni, és ezalól senki nem vonhatja ki magát” - hangoztatta a belügyminiszter.Johanna Mikl-Leitner sürgette, hogy az olasz és a görög határokon hozzanak létre ellenőrző pontokat. Ezeken az állomásokon szét kell választani az „igazi” menekülteket és a hazájukat „gazdasági okokból elhagyó kivándorlókat”, és utóbbiakat haladéktalanul vissza kell küldeni oda, ahonnan elindultak - fejtette ki a konzervatív ÖVP politikusa. Hozzátette: „ha nem sikerül felszámolni a káoszt a kibocsátó országokban, akkor a káosz eljön hozzánk Európába”.
A bajor miniszterelnök kijelentette, katasztrófával fenyeget a németországi menekültügyi helyzet. A Münchner Merkur című lapban azt írták, a bajor kabinet zárt ülésén részt vevők beszámolói szerint Horst Seehofer a menedékkérők számának gyors emelkedéséről azt mondta, hogy „előre látható katasztrófáról” van szó, és bírálta a szövetségi kormányzat tevékenységét. „Ki kell jönni az álomgyárból a való világba” – mondta Seehofer. A bajor miniszterelnök azt is jelezte, szükség esetén drasztikus intézkedéseket tesz. A menedékkérők elhelyezéséhez télen nagyobb mértékben lesz szükség egyházi intézményekre, laktanyákra, közintézményekre, és ezeket az ingatlanokat a kormány szükség esetén lefoglalja – mondta a miniszterelnök.
Miloslav Koudelny, a csehországi menekülttáborok kezelőségének igazgatója tegnap bejelentette, országa tárgyalni kíván Magyarországgal, hogy fogadja vissza azokat a menekülteket, akiket a dublini egyezmény alapján vissza kell fogadnia.
Az igazgató utalt arra, hogy a cseh hatóságok mintegy négyszázhetven, Magyarországról érkezett menekültet vettek őrizetbe, de szerintük hazánk ezek közül csupán ötvenet fogadott vissza. A cseh belügyminisztérium képviselői Magyarországra utaznak, hogy magyar partnereikkel megtárgyalják a menekültek visszaadásának feltételeit – közölte Koudelny.
Röviden
Európa-szerte megteltek a befogadóhelyek
- Róma nem tud ennyi migránst befogadni – jelentette ki tegnap Ignazio Marino, az olasz fővárost 2013 óta vezető főpolgármester, akit az olasz parlamentnek a migránsok befogadásával foglalkozó bizottsága hallgatott meg. Közölte, hogy Rómának anyagi forrása és szálláshelye sincs az illegális bevándorlók tömeges segítésére.
- Németországban ismét erőszakos incidens történt egy menedékkérőket befogadó állomáson, ezúttal a Hessen tartománybeli Gießenben - közölte szerdán a helyi rendőrség. A sátortáborban röviddel éjfél után egy 40-50 fős csoport rárontott egy sátorra. Ütötték és rúgták a sátorban lakókat és „különböző dolgokat elemeltek” - olvasható a rendőrség közleményében, amely szerint a támadók közül néhányan lécekkel vagy botokkal voltak felfegyverkezve.
- Problémássá vált a kiskorú menedékkérők elhelyezése a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő Csatorna-alagút brit oldalán, Kent grófságban, a helyi önkormányzat kezdeményezésére ezért a kormány vizsgálja annak lehetőségét, hogy az ország távolabbi pontjain helyezze el az illegális úton érkező gyerekeket.
- Több mint négymillió font (mintegy 1,7 milliárd forint) bírságot rótt ki a brit határőrség fuvarozókra az illegális bevándorlók segítése miatt 2014–2015-ben, kétszer annyit, mint 2013–2014-ben.
- Egy múlt héten végzett egészségügyi vizsgálat eredményeire hivatkozva Alsó-Ausztria tartományi vezetése felvételi tilalmat léptetett életbe a Bécshez közeli traiskircheni menekülttáborban szerda éjféltől. Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet csütörtökön kezdi el vizsgálni a traiskircheni tábor állapotát.
- Németországban a szövetségi rendőrség rekordszámú határsértőt tartóztatott fel egy vonaton: a német–osztrák határnál fekvő Rosenheimben végzett ellenőrzés során az olaszországi Veronából érkezett EuroCity-járaton száznegyvenhét embert regisztráltak, akiknek nem voltak a beutazáshoz és a németországi tartózkodáshoz szükséges dokumentumaik.
- Jean-Claude Juncker szerint az európai uniós tagországok kormányainak kötelességük segíteni az Európába érkező menekülteket, és ellen kell állniuk a migránsok elutasítását követelő populista hangoknak. Az Európai Bizottság elnöke csalódottságát fejezte ki az uniós belügyminiszterek júniusi döntésével kapcsolatban, amelynek alapján az elvárt negyvenezer helyett egyelőre csak mintegy harminckétezer menedékkérőt vesznek át a két uniós „frontországból”, Olaszországból és Görögországból.
Brüsszel tétlenül nézi a menekülthullámotA dublini egyezményre hivatkozva „eshetnek egymásnak” az uniós tagállamok -...
Posted by Magyar Hírlap on 2015. augusztus 5.
