Külföld

Brüsszel figyel a magyarellenes provokációkra

Az emberi és alapvető szabadságjogok – ideértve a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogait – alapvető elemeit képezik az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási megállapodásnak – jelentette ki Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője magyar európai parlamenti képviselők kérdéseire adott válaszában.

A főképviselő szerint az Európai Unió figyelemmel követi a kisebbségek jogainak biztosítását, illetve tiszteletben tartását.

Bocskor Andrea, Pelczné Gáll Ildikó és Gál Kinga fideszes EP-képviselők az uniós bizottsághoz intézett levelükben a kárpátaljai Ungváron március 13-án történt magyarellenes provokációra hívták fel a főképviselő figyelmét. Mogherini válaszában kijelentette: „a történteket az ukrán hatóságokkal fennálló kétoldalú kapcsolatokon keresztül nyomon követik, és helyet kap a téma az EU–Ukrajna emberi jogi párbeszéd 2016 júniusára tervezett következő ülésén is”. „Az Európai Unió részéről határozott fellépést várunk az emberi jogi párbeszéd ülésein, az ukrán államtól pedig érdemi beavatkozást a nemzeti kisebbségek védelme érdekében” – hangoztatta Bocskor Andrea kárpátaljai EP-képviselő, aki a témában felszólalt az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén is.