Külföld
Biztonsági kockázat miatt tétlenkedik az Egyesült Államok
Nagy presztízsvesztés lesz Washingtonnak, ha most cserben hagyja Európát

David Miliband (forrás: wikipédia.org)
„Az Egyesült Államok mindig élenjárt a menekültek befogadásában, négy év alatt 1500 ember befogadása azonban csekély hozzájárulás a probléma emberiességi oldala megoldásához” - jelentette ki az ABC amerikai tévé egyik műsorában David Miliband, aki jelenleg az International Rescue Committee nemzetközi menekültügyi szervezet feje. „Az Egyesült Államok története arról szól, hogy befogadó ország, társadalma bevándorlókra épül. Végtelenül szomorú és csalódást keltő, hogy szem elől veszítettük ezeket az értékeket, és őrizetbe vesszük, majd kitoloncoljuk a menedékkérőket, hogy ezzel elrettentsünk másokat is a bevándorlás megkísérlésétől” - mondta Cecillia Wang, az American Civil Liberties Union hazai jogvédő szervezet bevándorlókkal foglalkozó programjának vezetője.
John Kirby amerikai külügyminisztériumi szóvivő a Reuters hírügynökségnek szombat este adott interjúban nem adta semmi jelét annak, hogy az Egyesült Államok jelentősen növelni akarná a letelepítendő szíriai menekültek számát. Mint megemlítette, az év végéig esetleg befogadnak még ezerötszázat, és jövőre is valamennyit. Csak azt ismételte el megint, hogy Washington négymilliárd dollárral támogatja a menekültek segélyezését, és hogy az amerikai kormányt aggasztja az a biztonsági kockázat, amelyet a hatalmas menekültáradat okoz.
„Nagyon komoly ellenőrzést kell elvégezni a Szíriából kiáramló emberekkel kapcsolatban” - mondta. Az amerikai hatóságok tehát mindenképpen el akarják kerülni, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vagy az al-Kaida terrorhálózat emberei mint menekültek bejussanak az Egyesült Államokba, viszont szakértők szerint annak is van kockázata, ha Washington ragaszkodik eddigi menekültpolitikájához, és nem lesz aktívabb Európa támogatásában.
