Külföld
Bizalmatlanságot szít Moszkva Finnországban
Hazugságkampányra panaszkodnak
Markku Mantila, a finn kormányzati kommunikáció vezetője a Reuters hírügynökségnek azt mondta: az utóbbi években húsz olyan esetet azonosítottak, amelyek minden bizonnyal egy Finnország ellen irányuló orosz hazugságkampány részei voltak, további mintegy harminc esetről pedig feltételezik, hogy ebbe a kategóriába tartoznak. Mantila példaként említette, hogy legutóbb szeptemberben az a hír járta be az orosz sajtót, hogy a „hidegvérű” finn hatóságok kifejezetten a nemzetiségük miatt vonták meg a gyermekei feletti felügyeleti jogot egy Finnországban élő orosz pártól. A finn kormány hiába tagadta, hogy ilyen eset előfordult volna, az orosz sajtóban az utóbbi hetekben újra és újra elővették az ügyet. Az NTV orosz tévécsatorna úgy fogalmazott: „maguk a finnek is a kegyetlen és irracionális gyermekterror országának” tartják magukat.
„Szervezett hazugságkampány folyik Finnország ellen. Ez nem rossz minőségű újságírás, a folyamatot irányítják” - mondta Mantila a Reuters újságírójának, miközben a laptopján hamis sajtófotókat, eltorzított hatósági nyilatkozatokat és Kreml-párti internetes fórumbejegyzéseket mutatott. „Oroszországnak ezzel az a célja, hogy bizalmatlanságot szítson az ország vezetői és az emberek között, hogy gyanakvóvá tegye az embereket az EU-val szemben. Azt akarja elérni, hogy számunkra előnytelen döntéseket hozzunk, emellett azt is sugallja az országnak, hogy jobban teszi, ha nem csatlakozik a NATO-hoz” - mondta Mantila.
A Krím-félsziget Oroszországhoz csatolása és az oroszok fenyegető fellépése a Balti-tengeren a közelmúltban biztonsági aggályokat szült a katonailag semleges EU-tagállamban. Október elején Finnország és Észtország is arról számolt be, hogy orosz harci repülők megsértették a légterét. Oroszország atomfegyver hordozására is alkalmas rakétákat kezdett telepíteni Lengyelország és Litvánia közé ékelődő exklávéjára, a Kalinyingrádi területre.