Külföld
Beszivárgó harcosoktól tart Európa
Kiutasítás, elektronikus nyomkövető, a dzsihadisták útlevelének bevonása – így védekeznek az olaszok és a bajorok a terror ellen

Rendkívül veszélyesnek tartja a Balkán-félszigeten keresztül érkező migrációt Angelino Alfano olasz belügyminiszter, utalva arra, hogy egykor a csempészek, most pedig az ember- és fegyverkereskedők, valamint az idegen harcosok haladnak erre. „A nemzetközi közösségnek és Európának nyitva kell tartania a szemét. A Balkán felől érkező veszély tovább erősödhet, nem szabad alábecsülni” – fogalmazott a La Stampa napilapban vasárnap megjelent interjúban. Hatékony hatósági fellépésnek nevezte a terroristagyanús személyek kiutasítását Olaszországból. „Inkább a durva kiutasítás, mint egy fanatikus a városokban” – mondta Alfano.
Miközben Alfano a bevándorlás veszélyeire figyelmeztetett, a balkáni útvonalon továbbra sem csökkent a nyomás, szilveszter éjszaka hétezer migráns lépte át a szerb–horvát határt. A migrációs válság első idei áldozata valószínűleg az a kétéves gyermek, akit vízbe fúlva találtak az Égei-tengeren a görög hatóságok szombaton egy hajótörés után.
A külföldi biztonsági szolgálatokkal való szorosabb együttműködést szorgalmazta Thomas de Maiziere német belügyminiszter egy szombaton megjelent nyilatkozatában, alig két nappal a Münchenben elrendelt terrorriasztás után. A tárcavezető szerint nem csökkent egy esetleges támadás veszélye. A Reinische Post című lap tudomása szerint az Angela Merkel vezette CDU bajor testvérpártja, a CSU azzal a javaslattal fog előállni a héten, hogy elektronikus nyomkövetőt kelljen viselnie mindazon személyeknek, akikről megállapítják, hogy fenyegetést jelentenek a közbiztonságra. A CSU azt is el akarja érni, hogy vonják be a német útlevelét azoknak a kettős állampolgárságú személyeknek, akik valamely milícia oldalán külföldön harcoltak. Horst Seehofer bajor kormányfő a Bild am Sonntag című lapnak mindazonáltal úgy nyilatkozott, hogy a merényletek veszélyének ügyét el kell választani Németország menekültpolitikájától még akkor is, ha „igaz, hogy a menekültek beáramlásának átláthatatlanságát egyesek bűncselekmények elkövetésére használják ki”.
A Hürriyet Daily News török napilap eközben arról írt, hogy a török titkosszolgálatok figyelmeztették a német biztonsági szolgálatokat, hogy szilveszterkor terrorista merényletekre lehet számítani Münchenben, s ennek hatására ürítették ki és zárták le a bajor főváros két pályaudvarát. A lap szerint Ankara egyaránt megosztotta az információt Németországgal, Franciaországgal, Ausztriával és Belgiummal. Azt is közölte velük, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet öt tagja érkezett Európába, mert öngyilkos akcióra készül az óév utolsó napján. A dzsihadisták októberben jutottak el Európába hamis útlevelekkel. Az Égei-tengeren keresztül utaztak, mert el akarták kerülni a repülőtereken rendkívüli mértékben megszigorított ellenőrzéseket.
