Külföld
Beágyazódott a politikába a Nemzeti Front
A jobboldali tábor a kisebb pártokkal együtt 37,5 százalékot ért el, a baloldal összes pártja pedig együttesen 35,02 százalékot.
A jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) és két centrista párt, a Modem és az UDI közös listái a szavazatok 30,32 százalékát szerezték meg, a Nemzeti Front (FN) pedig 25,97 százalékot kapott. A szélsőjobboldal soha nem szerepelt még ilyen jól választásokon: 98 megyéből 43-ban az élen végzett, s nyolc választókörzetben már vasárnap nyerni tudott.
A Szocialista Párt 21,31 százalékos eredménnyel a közvélemény-kutatásokban jelzettnél jobban ellen tudott állni, és versenyben maradt, ugyanakkor sorozatban ez volt a kormánypárt negyedik veresége a tavalyi önkormányzati, európai parlamenti és szenátusi választások után.
A kétfordulós helyhatósági választásokon a franciák az évi 75 milliárd euróval gazdálkodó megyei tanácsok összetételéről döntenek hat évre, a második fordulót jövő vasárnap tartják.
A baloldali Libération szerint „három Franciaország” rajzolódott fel: a jobboldal győzni tudott, a szélsőjobboldal beágyazódott, a baloldal pedig ellenállt. A látszólagos fej fej melletti eredmény ellenére az elemzők szerint a második fordulóban jelentős jobboldali győzelem várható a baloldal megosztottsága miatt.
