Külföld
Barack Obama szerint megfelelő migrációs politikát folytat Berlin
Beavatkozásnak is nevezték az amerikai látogatást Nagy-Britanniában

Angela Merkel német kancellár „a történelem jó oldalán áll”, bátran lép fel a migrációs válság ügyében – mondta a németországi látogatáson tartózkodó Barack Obama amerikai elnök vasárnap Hannoverben. Közös sajtótájékoztatójukon Merkel a válság kezeléséért tett amerikai erőfeszítések közül az embercsempészek ellen az Égei-tengeren indított NATO-műveletet emelte ki, és közölte, hogy Németország hálás az Egyesült Államoknak, amiért csatlakozott az akcióhoz. A német kancellár az Iszlám Állam elleni küzdelemről szólva rámutatott, hogy Németország az észak-iraki kurd erők, a pesmergák támogatásával „szinte paradigmaváltást” hajtott végre a biztonságpolitikában, hiszen soha korábban nem szállított fegyvert válságövezetbe. A kétoldalú megbeszélésen Afganisztántól Líbiáig egy sor további válság alakulását is áttekintették, további fő témájuk pedig az EU és az Egyesült Államok formálódó, Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP) nevű szabadkereskedelmi szerződése volt. Obama látogatása előtt több tízezren tüntettek a TTIP ellen. Obama a tervezett megállapodással szemben az Atlanti-óceán mindkét partján erősödő ellenállásról szólva arról beszélt, hogy az emberek „elégedetlenek a globalizációval” és a szabadkereskedelmi szerződések várható előnyei helyett csak lehetséges hátrányaira figyelnek. Többször barátjának és partnerének nevezte Angela Merkelt, és örömét fejezte ki, hogy a német kancellár akkor is hivatalban lesz még, amikor az ő megbízatása véget ér. Angela Merkel munkája „csodálatra méltó”, és „a világ hasznára válik”, hogy tovább tevékenykedik német kancellárként – mondta arra a kérdésre, irigyli-e Merkelt, amiért azután is folytathatja munkáját, hogy ő két ciklus után búcsúzik hivatalától. Obama előzőleg a Bild hetilapnak adott interjújában is méltatta a német kancellárt. Az amerikai elnök németországi látogatásának apropója az, hogy az Egyesült Államok a partnerország a hannoveri nemzetközi ipari vásáron. Ma Angela Merkellel, Matteo Renzi olasz és David Cameron brit kormányfővel, valamint Francois Hollande francia elnökkel tárgyal.
Barack Obama hannoveri látogatása előtt két napot Nagy-Britanniában töltött. Látogatásának végén interjút adott a BBC televíziónak, és ebben kitért a brit EU-tagságról tervezett népszavazásra is, kijelentve: tíz évig is eltarthat egy külön brit–amerikai kereskedelmi megállapodás kidolgozása, ha Nagy-Britannia a június 23-ra kiírt referendum eredményeként távozna az Európai Unióból. A részleteiben vasárnap ismertetett BBC-interjúban Obama a szíriai válságról kijelentette: a szárazföldi katonai beavatkozás helyett ő abban hisz, hogy a nemzetközi közösségnek nyomást kell gyakorolnia a szíriai konfliktus összes érintettjére, köztük „az Aszad-rezsimet gyakorlatilag fenntartó” Oroszországra és Iránra, de a szíriai kormány ellen harcoló mérsékelt ellenzékre is, annak érdekében, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz. A migrációs válsággal és a világ előtt álló egyéb kihívásokkal összefüggésben kijelentette azt is: sokak számára csábító lehet abban hinni, hogy ha felhúzzák a felvonóhidakat és várárkot ásnak maguk köré, akkor nem kell foglalkozniuk a világ problémáival.
A brit belpolitika EU-szkeptikus táborának képviselői beavatkozásként értékelték és visszautasították Obama állásfoglalását arról, hogy Nagy-Britanniának az Európai Unióban kellene maradnia. Pénteken közös sajtótájékoztatót tartott David Cameronnal, s rendkívüli feltűnést keltő, erőteljes érveléssel állt ki Nagy-Britannia további EU-tagsága mellett. „Nagyon furcsa és paradox jelenség, hogy a saját szuverenitását oly megszállott féltékenységgel őrző Egyesült Államok elnöke tart előadást nekünk arról, hogy a szuverén Nagy-Britanniának miért kellene egy föderális rendszerhez tartoznia – reagált Boris Johnson, London konzervatív polgármestere, aki az EU-ból való kilépés mellett kampányol.
Röviden
- Törökország a legpéldamutatóbban bánik a menekültekkel a világon - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szombaton a délkelet-törökországi Gaziantepben azon a sajtótájékoztatón, amelyet közösen tartott Angela Merkel német kancellárral, Ahmet Davutoglu török miniszterelnökkel és Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság első alelnökével, miután a menekültválság megoldásáról tárgyaltak. Angela Merkel hangsúlyozta, hogy Németország támogatja egy biztonsági övezet kialakítását Szíriában, így a migránsok az országnak a török határhoz közel eső, északi sávjában menedékre találnának.
- Az igazságügyi együttműködés erősítése mellett a migráció és a terrorizmus elleni fellépésről tárgyalt Trócsányi László múlt heti, marokkói munkalátogatásán, ahol a kormány több tagjával is tárgyalt. Az igazságügyi miniszter szerint Marokkó a szélesebb értelemben vett Közel-Kelet és Afrika stabilitása, továbbá Európa és a déli kontinens közötti együttműködés kulcsországa.
Tagdíjjal tartozik pártjának a kancellár
Nem szóltak neki, hogy 2013-ban emelkedtek a párttagdíjak, ezért kevesebbet fizetett, és így 9500 euró tartozást halmozott fel pártjával szemben Angela Merkel német kancellár - jelentette vasárnap a német sajtó. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) mecklenburg-elő-pomerániai szervezete, ahol Merkelt képviselővé választották, elismerte a dpa német hírügynökségnek, hogy a pártelnök, kancellár tartozik a tagdíjjal, de az összeget nem erősítette meg. A kormánytagoknak tiszteletdíjuk hat százalékát is be kell fizetniük a pártkasszába, ezért fizetett a kormányfő a kelleténél kevesebbet, viszont még az idén rendezi tartozását.
