Külföld
Az unió és az egyházak partnerségére van szükség
Az EP-képviselő a humanitárius segítségnyújtásról beszélt
A közel-keleti és észak-afrikai régió biztonsági kihívásairól elfogadott jelentés kapcsán a kereszténydemokrata képviselő rámutatott arra: az egyházak és segélyszervezeteik bevált projekteket működtetnek, és közvetlenül érik el a legnagyobb szükséget elszenvedőket az Iszlám Állam által fenyegetett térségekben. Hölvényi elismerését fejezte ki, hogy az unió vezető szerepet vállal a dzsihádisták által elüldözöttek megsegítésében. Ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy a jelenlegi uniós segélyezési eljárások akadályozzák az egyházak közvetlen együttműködését az európai segélyprojektekben.
A néppárti politikus konkrét példaként említette, hogy több százezer menekült napi gondozásáért és élelmezésért vállal felelősséget jelenleg Észak-Irakban a káld katolikus egyház, vagy Szíriában a Jezsuita Menekültszolgálat. Mindezt leginkább saját forrásokból és nemzetközi egyházi adományokból valósítják meg. Hölvényi szerint a keresztény segélyszervezetek nélkül már régen az eddigieknél is súlyosabb humanitárius katasztrófába torkollt volna a szélsőséges iszlám előretörése a Közel-Keleten.
"Nem tehetjük meg, hogy a helyzet megoldásából kihagyjuk a leginkább érintetteket. Az uniós döntéshozók sürgős együttgondolkodására van szükség, hogy a helyi partnerekkel közösen kerekedjünk felül a humanitárius válságon" - hangsúlyozta Hölvényi György.
