Külföld

Az athéni parlament megszavazta a kormány javaslatcsomagját

A hitelezők megfelelő tárgyalási alapnak tekintik Ciprasz javaslatát

 A görög parlament szombatra virradóra megszavazta a kormány javaslatcsomagjának támogatását, amelyet Athén két nappal ezelőtt nyújtott be a külföldi hitelezőknek az újabb pénzügyi támogatás reményében.

A 300 tagú törvényhozás 251 igen szavazattal, 32 nem ellenében fogadta el a javaslatcsomagot, nyolc képviselő pedig tartózkodott a voksolásnál.
Az AFP francia hírügynökség értesülései szerint a kormányon lévő baloldali Sziriza párt tíz tagja, köztük Panajótisz Lafazanisz környezetvédelmi és energiaügyi miniszter, valamint a parlament elnöke is a javasolt reformintézkedések ellen szavazott vagy tartózkodott, heten pedig távol maradtak a voksolástól, például Jánisz Varufakisz volt pénzügyminiszter.
Mivel a Független Görögök nevű jobboldali párttal közösen kormányzó Sziriza 149 parlamenti hellyel rendelkezik, a koalíció kisebbik tagja pedig 13-mal, az ellenzéki csoportosulások támogatása elengedhetetlen volt a csomag elfogadásához.

A görögök zöme ellenzi a reformokat
A görög lakosság nagy többsége ellenzi a Ciprasz-kormány által egy újabb pénzügyi mentőcsomag fejében javasolt reformintézkedéseket - tűnt ki abból a felmérésből, amelyet szombaton délután hoztak nyilvánosságra, egy időben az Eurócsoport pénzügyminisztereinek brüsszeli válságtanácskozásával.
A Bridging Europe elnevezésű nemzetközi agytröszt internetes közvélemény-kutatásának adatai szerint a görögök 79 százaléka nem támogatja a kormány reformcsomagjában javasolt intézkedéseket. A megkérdezettek 74 százaléka azon a véleményen volt, hogy a szóban forgó javaslatok ellentétesek a múlt vasárnap tartott népszavazáson született eredménnyel. A referendumon a szavazók 61 százaléka elutasította a hitelezők által az újabb segélyekért cserébe követelt megszorításokat.
A felmérésből kitűnt az is: a megkérdezettek 51 százaléka abból indul ki, hogy Görögországban már az elkövetkező hónapokban új parlamenti választásokat tartanak.
A közvélemény-kutatás a július 10-11-i időszakot ölelte fel, és összesen 1065 állampolgárt kérdeztek meg.
A görög parlament szombatra virradó éjjel megszavazta a kormány javaslatcsomagjának a támogatását. A csomag egyebek mellett nyugdíjcsökkentést és adóemelést tartalmaz. Alekszisz Ciprasz kormánya az európai partnereknek ígért, hároméves időtartamra szóló intézkedésekért cserébe egy újabb, ezúttal 53,5 milliárd eurós kölcsönt 

Alekszisz Ciprasz miniszterelnök a szavazást követően kijelentette, hogy a kormány "erős felhatalmazást kapott a tárgyalások befejezéséhez, amelyek egy, gazdaságilag életképes és társadalmilag igazságos megállapodás megkötésére irányulnak".
Ciprasz felszólalásában nem tért ki a javaslatcsomag ellen szavazó kormánypárti képviselőkre, mindössze annyit mondott, hogy a nemzetközi hitelezőkkel folytatott egyeztetésekre kell koncentrálni. "Most az a legfontosabb, hogy pozitív kimenetele legyen a tárgyalásoknak. Minden mást majd a maga idejében" - fogalmazott.
A kormányfő a szavazás előtt elismerte, hogy az egyebek mellett nyugdíjcsökkentést és adóemelést tartalmazó javaslatcsomag távol áll pártja korábbi ígéreteitől, azonban - mint mondta - ez az egyetlen esély Görögország számára ahhoz, hogy újabb mentőhitelhez juthasson.
A görög kormány az európai partnereknek ígért, hároméves időtartamra szóló intézkedésekért cserébe egy újabb, 53,5 milliárd eurós kölcsönt remél.

Derűlátóan nyilatkoztak az Eurócsoport tanácskozására érkezők
Derűlátóan nyilatkoztak a görög adósságválságra vonatkozó megállapodás esélyét illetően az Eurócsoport szombat délutáni brüsszeli tanácskozására érkezők.
Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója úgy vélekedett, hogy az eddiginél sokkal több haladást fognak elérni az eszmecserén.
Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa azt emelte ki érkezési nyilatkozatában: a görögök legutóbbi javaslata arról tanúskodik, hogy Athén "jelentős gesztusokra" kész. Megerősítette a nemzetközi hitelező intézmények előzőleg tett értékelését, miszerint az Alekszisz Ciprasz kormánya által - az újabb pénzügyi mentőprogramért cserébe vállalt - reformintézkedések terve "megfelelő tárgyalási alapnak" minősül.

Hitelezők: Megfelelő tárgyalási alap

Az athéni parlament támogatásának éjszakai elnyerése után szombat kora délelőtt újabb csatát nyert Alekszisz Ciprasz: a nemzetközi hitelezők közölték, hogy a Ciprasz-kormány által vállalt, az újabb mentőprogramért cserébe meghozandó reformintézkedések tervét megfelelő tárgyalási alapnak tekintik.
A hitelezők kedvező véleménynyilvánítása elengedhetetlen volt az euróövezeti pénzügyminiszterekből álló Eurócsoport szombat délutánra tervezett ülése előtt. A három hitelező - a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság - a reformintézkedéseket előzetesen értékelve zöld jelzést adott a pénzügyminiszterek tanácskozásához. Mindezt az Eurócsoport egyik szóvivője is megerősítette, utalva arra, hogy a hitelezők szerint a "Ciprasz-javaslatok" elfogadható tárgyalási alapot jelentenek.
Ha az euróövezeti pénzügyminiszterek szombaton délután áldásukat adják a reformjavaslatokra és a görögök által kért újabb mentőprogramra, várható, hogy megbízzák a hitelező intézményeket a részletek Görögországgal történő megtárgyalásával. Az előzetes forgatókönyv szerint mindezt az eurózna, valamint az egész Európai Unió állam - és kormányfői is szentesítik vasárnap délután.