Külföld

Az amerikai külügy felháborodott Netanjahu médiatanácsadóján

Izraeli diplomaták az Obama-Netanjahu csúcs megnehezítésével fenyegetőznek

Megnehezítenék az izraeli diplomaták a jövő hétre tervezett Obama-Netanjahu csúcstalálkozót, legalábbis a szakszervezetük ezzel fenyegetőzik. Közben az amerikai külügy felháborodott az izraeli miniszterelnök médiatanácsadóján, aki antiszemitának nevezte Barack Obama elnököt, John Kerry külügyér szellemi szintjét pedig egy tizenkét éves gyerekéhez hasonlította.

A külügyi dolgozók szakszervezet szerint a diplomaták akadályozni igyekeznek majd Benjamin Netanjahu amerikai látogatását, ami így meg is kérdőjeleződhet.

A külügyminisztérium munkatársai azt állítják, hogy nem tartják be a két éves küzdelmük eredményeként bérükről és munkakörülményeikről aláírt megállapodást. Ezért azt kérik Benjamin Netanjahutól, aki nem csak kormányfő, hanem  jelenleg Izrael külügyminisztere is, hogy teljesítse az egyezmény pontjait.

Az izraeli közszolgálati rádió híradása szerint Obama Washingtonban bizalomépítő lépéseket kér majd Netanjahutól a palesztinokkal kialakult feszültségek enyhítésére, és hogy a jövőben lehetőség adódjon a viszály a két népnek két államot teremtő politikai megoldása.

A tárgyalásokon várhatóan előtérbe kerül a Jeruzsálemnek szánt biztonsági csomag ügye is, amelynek nagyságrendjét több mint harmincmilliárd dollára becsülik és fejlett fegyverrendszereket is tartalmaz. 

Netanjahu tanácsadója kiosztotta az amerikai diplomáciát

Ran Barac szerint Obama antiszemita, John Kerry pedig egy tizenkét éves szellemi szintjén van. A kijelentésekre reagálva John Kirby, az amerikai diplomáciai tárca szóvivője közölte: felvették a kapcsolatot Netanjahu miniszterelnökkel, aki közölte, hogy a jövő héten esedékes washingtoni amerikai-izraeli csúcsot követően „felül fogja vizsgálni” Ran Barac kinevezését.

„Úgy gondoljuk, hogy (Baracnak) az amerikai tisztségviselőkkel - köztük az elnökkel és Kerry külügyminiszterrel - kapcsolatos megjegyzései nyugtalanítóak. Nyilvánvalóan elvárjuk minden országtól, főleg a legközelebbi szövetségeseinktől, hogy tisztelettel és az igazságnak megfelelően nyilatkozzanak vezető amerikai kormányzati tisztségviselőkről” - jelentette ki Kirby.