Külföld
Az ENSZ fegyverembargót hirdetett Jemennel szemben
Feketelistán a síita húszi felkelők vezetője
A tíz ideiglenes és öt állandó tagból álló BT tizennégy tagja elfogadta a javaslatot. A vétójoggal rendelkező Oroszország tartózkodott a voksolástól, mert - mint képviselője kifejtette - a Jordánia és az Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC) által beterjesztett javaslat számos orosz felvetést nem tartalmazott.
Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet az ülés után azt mondta, hogy a javaslat támogatói megtagadták annak az orosz felvetésnek a beépítését a javaslatba, amely a háborús feleket azonnali tűzszünetre és béketárgyalások megkezdésére szólította volna fel.
Korábban szakértők úgy vélték, hogy az Iránnal jó kapcsolatokat ápoló Oroszország megvétózza majd a javaslatot.
A döntés értelmében al-Húszinak és Ahmed Ali Abdalláh Szálehnek, a jemeni köztársasági gárda korábbi vezetőjének befagyasztják a vagyonát, és megtiltják számukra a külföldre utazást.
A BT tavaly novemberben már feketelistára tette Ali Abdalláh Szálehet, valamint két húszi vezetőt. A jelenlegi határozat értelmében a fegyverembargó mind az öt férfire és a parancsaikat teljesítőkre, vagyis a húszikra és a Szálehhez hű egységekre vonatkozik.
A korábbi elnökhöz hű csapatok a húszi felkelők oldalán harcolnak a Rijádba menekült Abed Rabbo Manszúr Hádi nemzetközileg elismert jemeni elnök csapatai ellen.
A Szaúd-Arábia vezette arab katonai szövetség, amely főként a GCC tagországaiból áll, március vége óta légicsapásokkal támadja a jemeni húszik állásait. Múlt héten az Egyesült Államok ígéretet tett arra, hogy felgyorsítja a fegyverszállítást a koalíciónak.
