Külföld
Amerikaiak gyilkolására szólított az Iszlám Állam
Állítólag száz katona nevét, címét szerezte meg a szervezet
Az amerikai védelmi minisztérium közölte, hogy vizsgálja az ügyet. Egy meg nem nevezett tisztségviselő azt mondta: egyelőre nem tudják megerősíteni az IÁ információinak helyességét, de utánanéznek annak. Hozzátette: az amerikai fegyveres erők tagjaira mindig és mindenütt érvényes, hogy óvatosnak kell lenniük biztonságuk érdekében.
Philip Breedlove, a NATO európai erőinek főparancsnoka vasárnap azt mondta, a dzsihadisták tette a harcmezőn "nyomás alá került kalifátus" elterelő hadműveletének a része. "Miért is várnánk ennél kevesebbet vagy mást? Ez csupán szenzációhajhászás. Az utóbbi hónapokban láttuk, hogy minden alkalommal, amikor (a szélsőségesek) a harctéren vereséget szenvedtek el, vagy nyomás alá kerültek, hasonló trükkhöz folyamodtak" - mondta.
Az amerikai tengerészgyalogság főparancsnoksága "óvatosságra" intette a haderőnem katonáit, mondván, az összes tengerészgyalogosnak, s családtagjaiknak is ellenőrizniük kell internetes profiljukat, hogy abban minél kevesebb személyes adat szerepeljen.Az internetre feltett névsorról az IÁ azt állítja, hogy a szervezet úgynevezett hackerrészlege szerezte meg több amerikai katonai szerver, adatbázis és email feltörésével.
A The New York Times című amerikai lap szerint nem valószínű, hogy a dzsihadisták amerikai kormányzati szerverekről szerezték az adatokat. A lap idéz egy védelmi minisztériumi tisztségviselőt, aki szerint a nevek és a hozzájuk tartozó adatok többségét nyilvános adatbázisokból, lakcímnyilvántartásokból, internetes közösségi oldalakról írhatták ki. Úgy tűnik, olyan katonák neve szerepel az IÁ listájában, akik szerepeltek valamilyen, az IÁ elleni légicsapásokról szóló hírekben a médiában.
