Külföld

A visegrádi országok nem támogathatják Schengen korlátozását

Túl könnyű bejutni Európába Donald Tusk szerint

A visegrádi négyek csoportja elutasítja azokat az elgondolásokat, hogy korlátozzák a belső határellenőrzéstől mentes, szabad mozgást lehetővé tevő schengeni övezetet a jelenlegi részes országoknál szűkebb országcsoportra – „mini Schengenre” –, ezek a javaslatok ugyanis megoldás helyett csak elterelik a politikai figyelmet – közölte tegnap Prágában a cseh miniszterelnök a V4-ek kormányfői csúcstalálkozója után.

Bohuslav Sobotka jelezte, a visegrádiak kezdeményezni fogják, hogy „Schengen barátai” néven alakuljon egy szélesebb csoport, amelynek keretében az összes résztvevő hozzájárulna a külső schengeni határok védelmének megerősítéséhez.

Orbán Viktor ezt nagyon fontos kezdeményezésnek, egyben kötelezettségvállalásnak minősítette. A magyar miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a határok védelme „szuverenitási kérdés” és a magyar álláspont szerint „nemzeti felelősség”. „Magyarország segítséget elfogad, de határait saját maga fogja megvédeni” – szögezte le. „Ezt nem adjuk át semmilyen felsőbb, közös szervnek, ennek nemzeti hatáskörben kell maradnia” – tette hozzá Orbán Viktor.

A kormányfő köszönetet mondott a visegrádi partnereinek, hogy segítséget nyújtottak Magyarországnak határai védelmében a migrációs válság idején. Kijelentette, hogy az EU-nak kiemelt segítséget kellene nyújtania Macedóniának.

Egy „mini-Schengen” létrehozása valójában a schengeni rendszer megszűnését jelentené – nyilatkozta a Gazeta Wyborcza című lengyel lapnak Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, és a belső határok visszaállítása helyett az Európai Unió külső határainak védelmét sürgette.

A lengyel politikus szerdán több euró­pai lapnak is adott interjút, a beszélgetést tegnap némileg eltérő hangsúlyokkal közölte a liberális lap. Arra a kérdésre, hogy gondot jelent-e az unió számára a Tusk pártját, a Polgári Platformot leváltó nemzeti-konzervatív Jog és Igazságosság, a politikus úgy fogalmazott: „Néha úgy tűnik, ahelyett hogy az Európai Unióban a valódi problémákkal foglalkoznánk, inkább Lengyelországon vagy Magyarországon akarunk ütni”. Őrizetbe kellene venni az illegális migránsokat, akár a nemzetközi törvények által megengedett tizennyolc hónapra is, hogy a hatóságok meggyőződjenek személyazonosságukról – idézte Tuskot a német Süddeutsche Zeitung. A politikus szerint Európának meg kell állítania a migránsok nagyszámú beáramlását, ugyanis többségük nem háborús menekült, és nem lenne szabad alábecsülni a potenciális fenyegetést, amelyet jelentenek. „Túl könnyű Európába bejutni. Azt mondják, hogy nyitottnak kell lennünk a szíriai menekültek előtt. De ezek az emberek a beáramlók csupán harminc százalékát teszik ki” – nyomatékosította.