Külföld
„A kollektív védelem érinthetetlen”
Joachim Gauck: A választóvonal nem a régi és az új bevándorlók közt húzódik, hanem a demokraták és a demokráciát elvetők között

A mai a legjobb és legdemokratikusabb Németország, ami valaha létezett, de súlyos veszélyek fenyegetik stabilitását – jelentette ki tegnap Berlinben a német szövetségi elnök az államfői munkásságát lezáró búcsúbeszédében. A hetvenhat éves, egykori keletnémet ellenzéki és evangélikus lelkész – akinek mandátuma márciusban jár le, és második ciklust életkorára hivatkozva nem vállal – hivatalában, a Bellevue-kastélyban elmondott beszédében kiemelte: nagy erőfeszítésekre lesz szükség ahhoz, hogy Németország megbirkózzon az előtte álló megpróbáltatásokkal.
Mint mondta, heves támadások érik a liberális demokráciát, Európa nem egységes és nem is mindenhol békés, felerősödött az iszlamista terror fenyegetése, és az új amerikai elnök hivatalba lépésével kihívások érik a nemzetközi jogra alapozott világrendet és a transzatlanti kapcsolatok rendszerét, mindenekelőtt a NATO-t. Gauck kiemelte, hogy támogatja az EU védelmi képességének erősítését célzó törekvéseket, és aláhúzta: világossá kell tenni a NATO keleti határvidékén fekvő tagországok előtt, hogy a kollektív védelem elve érinthetetlen. A terrorizmusról szólva hangsúlyozta, hogy a biztonság erősítése nem fenyegeti, hanem védi a szabadságot, és a jogállam elveszíti hitelességét, ha túl gyengének vagy tehetetlennek bizonyul a terrorral szemben. A veszélyek elhárításához szorosabb nemzetközi együttműködésre van szükség – tette hozzá Joachim Gauck.
Arról is beszélt, hogy Németország „fiatal bevándorlási célország”, amelyben az őshonos lakóknak és a bevándorlóknak egyformán tiszteletben kell tartaniuk az alkotmányt és a törvényeket, de mindenki olyan életet élhet, amelyet helyesnek tart, ha nem korlátozza mások szabadságát. Hangsúlyozta, a legfontosabb választóvonal nem a régi és az új – bevándorló – polgárok, nem a keresztények, muszlimok, zsidók vagy ateisták között húzódik, hanem a demokraták és a demokráciát elvető emberek között.
A német kormány tegnapi ülésén elfogadott javaslat szerint szeptember 24-én tarthatják a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választást Németországban. A kormány Thomas de Maiziere belügyminiszter előterjesztésére javasolja Joachim Gauck államfőnek, hogy szeptember utolsó vasárnapjára tűzze ki a Bundestag-választást. A szövetségi elnök rendszerint elfogadja a kormány javaslatát, így várhatóan akkor választják meg a második világháború utáni Németország 19. szövetségi parlamentjét.
A belügyi bizottság ülésén közölték, nyoma veszett három közveszélyesként számontartott iszlamistának. Összesen 547 ismert közveszélyes – merénylet elkövetésére hajlamosnak tartott – iszlamista van az országban, a karácsonyi vásáron támadást végrehajtó Anis Amrit is számontartották közöttük.
