Külföld

„A kápolna híd a nemzet két része között”

Kövér: A keresztény értékrend összeköti hazánkat az Egyesült Államokkal

Megáldotta a Magyarok Nagyasszo­nya-kápolnát szombaton a washingtoni Szeplőtelen Fogantatás Nemzeti Szentélye Bazilikában Erdő Péter esztergom-budapesti és Donald Wuerl washingtoni érsek. Kövér László házelnök Szent István-zászlót ajándékozott a bazilikának.

Erdő Péter 20150831
Erdő Péter: A szentély az együttműködés jelképe (Fotó: MTI - Pogár Demeter)

A washingtoni Magyarország Nagyasszonya kápolna a magyar nemzet két, egymástól elszakadt része között teremt új kapcsolatot, egy újabb hidat, hiszen az itteniek imádkozhatnak egy olyan kápolnában, amely államalapító Szent Istvánunkra, illetve a magyar szentekre emlékezteti őket, mi pedig hozzájárulhattunk ahhoz, hogy legyen egy magyar emlék az amerikai nemzeti bazilikában, sok más nemzet kápolnája mellett - jelentette ki helyi idő szerint szombaton a távirati irodának nyilatkozva Kövér László, az Országgyűlés elnöke. A magyar házelnök a szertartást megelőző mise alkalmából mondott beszédében egyúttal azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország és az Egyesült Államok egyaránt a keresztény értékeken alapul. Néha nemcsak a különbözőségeket meg a vitákat érdemes szemügyre venni, hanem azokat a közös értékeket is, amelyek összekötnek bennünket - tette hozzá a házelnök.

Erdő Péter bíboros a Magyarok Nagyasszonya-kápolna megáldásakor mondott beszédében hangsúlyozta: ez a kegyhely annak a jelképe, hogy az amerikai és az óhazabeli magyarok képesek az egymással való együttműködésre. Magyarország prímása emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok nemzeti szentélyében azért alakítottak ki egy sor Szűz Mária-kápolnát, hogy kifejezzék a hálát azon nemzetek iránt, amelyeknek a tagjai létrehozták az amerikai katolikus közösséget. „Ezért van itt a lengyeleknek, a szlovákoknak, az olaszoknak és sok más népnek is kápolnája. Feltűnt, hogy a magyaroké hiányzik” - mondta az érsek a 2004-es, első washingtoni látogatására utalva.

A bíboros rámutatott, hogy a magyar kápolna a magyarság és az amerikai katolikus közösség közötti kapcsolatot jelképezi, de egyben azt is, hogy az amerikai és az otthoni magyarok együttesen hozták ezt létre. „Ez nem volt mindig magától értetődő. Hála Istennek, hogy ez ma már lehetséges. Néhány évtizeddel ezelőtt sokan éppen azért jöttek ide, mert nem akartak tudni az otthoniakról és viszont. Tehát a bizalmatlanságnak a meghaladása, az egymással való együttműködés képessége, ez kezd bennünket szalonképessé tenni más népek szemében is” - jelentette ki Erdő Péter. „A kápolna ennek egy szép jelképe, és úgy érzem, hogy az imádság össze tudja fogni az embereket, megteremti a megértésnek a hídját nem magyarok és magyarok, az amerikai magyarok és az óhazabeliek között egyaránt” - mondta.

A bíboros felhívta a figyelmet arra, hogy a washingtoni bazilikát évente egymillió amerikai zarándok keresi fel. A mi kápolnánkban a látogató talál két gyönyörű márvány domborművet Szent István királyról, talál egy Szent István-ereklyét, talál egy süttői vörösmárványból készült oltárt, és talál egy gyönyörű mozaikképet, amelyen Szűz Mária mint a Magyarok Nagyasszonya szerepel a Szent Koronával, körülötte pedig nagy magyar szenteknek a képei, szintén mozaikábrázolásban - magyarázta Erdő Péter. Elmondta, hogy Donald Wuerl washingtoni érsek a megáldás szertartása előtt elegánsnak nevezte a magyar kápolnát.