Külföld

A Budapest–Belgrád vasútvonalról tárgyalt Pekingben Szijjártó

Kína kiemelt célországként tekint Magyarországra

Megkapta Magyarország a Belgrád–Budapest vasútvonal beruházásának finanszírozási ajánlatát a kínai féltől, és megindultak a tárgyalások az államközi megállapodásról – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a távirati iroda tudósítójával Pekingben, miután helyi idő szerint tegnap este tárgyalt Vang Ji kínai külügyminiszterrel.

05o-KKM
Hazánk Kína kelet-európai hídfőállása: Szijjártó Péter és Vang Ji Pekingben (Fotó: KKM)

Mindkét kormány határozott szándéka, hogy a Belgrád–Budapest vasútvonal beruházásának finanszírozásával kapcsolatos összes szerződést alá tudjuk írni a novemberi pekingi Kína–Kelet-Közép-Európa csúcson - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető hangsúlyozta, az elmúlt években sikerült elérnünk, hogy Magyarország lett Kína közép-európai gazdasági szerepvállalásának hídfőállása. „Ennek a folyamatnak a továbbviteléhez - és ebben a mai megbeszélés is megerősített – továbbra is bírjuk a kínai kormány támogatását” – magyarázta.  

Szijjártó elmondta, hogy a Kínába irányuló magyar élelmiszer-ipari export az első fél évben a hétszeresére növekedett az előző év azonos időszakához képest, s a korábbi megállapodásoknak megfelelően újabb magyar élelmiszer-ipari vállalatok kapnak Kínába irányuló exportra engedélyt. A tárcavezető hozzátette, hogy a kínai vállalatok külföldi működőtőke-beruházásai a következő öt-hat évben elérik az ezermilliárd dollárt, és minden jel arra mutat, hogy Magyarországot kiemelt célországként kezelik. „Ennek jegyében hamarosan újabb jelentős kínai beruházást fogunk bejelenteni” – közölte.

A miniszter utalt rá, fontos előrelépés, hogy októberben a Bank of China Budapesten nyitja meg harmadik európai RMB klíring központját, amelynek feladata a jüan további elterjesztése lesz a Kína és Európa közötti kereskedelemben. Szijjártó tegnap este részt vett a Hszi Csin-ping elnök és felesége által adott díszvacsorán, ma pedig jelen lesz a japán agresszióval szembeni ellenállás és a második világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmából rendezendő megemlékezéseken és a katonai parádén. Ezt követően találkozik Li Jüan-csao alelnökkel. A nagyszabású díszszemlére a világ több tucat országából érkeztek vezetők, mások mellett ott van az orosz, a dél-koreai, az egyiptomi, a dél-afrikai és a kazah elnök. Az Európai Unió tagállamai közül Csehországot Milos Zeman államfő, Olaszországot Paolo Gentolini külügyminiszter, Lengyelországot Malgorzata Kidawa-Blonska házelnök képviseli.