Külföld

A Boko Haram fogságából szabadítottak ki foglyokat

A "nigériai tálibok" tavaly mintegy tízezer embert öltek meg

A hadsereg kiszabadított harminc embert a Boko Haram iszlamista terrorszervezet fogságából - közölte kedden a nigériai szárazföldi erők parancsnoksága.

A hadműveletet az ország északkeleti részén fekvő Dikva településnél hajtották végre. A túszok között 21 gyerek és hét nő volt.
A saría (iszlám jogrendszer) radikális értelmezésén alapuló iszlám állam létrehozásáért harcoló Boko Haram évek óta folytat fegyveres küzdelmet Nigéria északi részén. A "nigériai táliboknak" is nevezett terrorszervezet neve hausza nyelven azt jelenti, a nyugati tan tilos, tagjai szentségtörésnek tartják az oktatást. A nigériai keresztények és a "mérsékelt" muszlimok ellen évek óta egyre kegyetlenebb támadásokat intéző Boko Haram - az Irakban és Szíriában területeket lerohanó Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szervezet mintájára - szintén saját "kalifátus" létrehozására törekszik, sőt az idén márciusban még hűséget is esküdött az IÁ-nak.
A Boko Haram Csádból toboroz embereket, hogy megőrizze az elfoglalt északkelet-nigériai települések feletti uralmát, de a szomszédos  Kamerunba is rendszeresen behatolnak.
Hivatalos adatok szerint a terrorcsoport tavaly nagyjából tízezer ember halálát okozta. A 175 milliós Nigéria az afrikai kontinens legfontosabb olajtermelő országa, és legnagyobb gazdasága. Becslések szerint a nigériaiak mintegy fele muszlim, 40 százaléka keresztény és 10 százaléka a helyi törzsi vallások követői.