Külföld

AI: Hetvenötezer menekült vesztegel a szíriai-jordán határon

Frontex: Egyre többen érkeznek a görög szigetekre

Nagyjából 75 ezer menekült vesztegel hetek óta embertelen körülmények között a szíriai-jordániai határon - hívta fel a figyelmet az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet csütörtökön kiadott jelentésében.

szír-jordán határ reuters lead
A fotó idén januárban készült a határon rekedt menekültekről - Reuters

A londoni székhelyű AI hangsúlyozta, hogy a senki földjén ragadt emberek - akik a szíriai polgárháború borzalmai elől menekültek el - gyakorlatilag két hónapja el vannak zárva a humanitárius segélyektől, így hiányt szenvednek élelemben, vízben és gyógyszerekben is, sokan emiatt életüket is vesztették. A szervezet felvette a kapcsolatot néhány emberrel, akik ebben a sivatagi övezetben tartózkodnak és felvázolták elkeserítő helyzetüket.

Az egyik menekült, a hevenyészett táborban öt hónapja sínylődő Abu Mohamed elmesélte, hogy ivóvizük ugyan van, de étel vagy tej alig. „Sokan meghaltak (...) Csak rizst és lencsét osztottak és egy kiló aszalt datolyát, de egész hónapra ennyit, ezen kívül mást nem kaptunk” - tette hozzá.

A jogvédő szervezet tájékoztatása szerint felvételek készültek arról, hogy a július vége óta lezárt rukbáni és hadalati határállomások környékén tömegsírok vannak. Az Amnesty International szerint ez a tarthatatlan helyzet annak a tragikus következménye, hogy a nemzetközi közösség csődöt mondott a menekültválság kezelése terén.

Jordánia azután zárta le két szíriai határállomását, hogy július 21-én egy merényletben életét vesztette hét határőre. Azóta csupán egyetlen humanitárius szállítmány érkezett a térségbe, még augusztus elején.

Az ENSZ New Yorkban tartandó menekült- és migrációsügyi csúcstalálkozója közeledtével az AI felszólította a politikai vezetőket arra, hogy lépjenek túl a retorikán, és cselekedjenek. A szervezet úgy véli, hogy Jordániának nem szabad tovább a határokat zárva tartania és be kell engednie a senki földjén rekedteket az országba. A többi államnak pedig igazságosan ki kell vennie a részét a menekültek befogadásából - hangsúlyozta az Amnesty International.

Frontex: Egyre többen érkeznek a görög szigetekre

Jelentősen megugrott a görög szigetekre érkező migránsok száma az elmúlt hónapban - jelentette csütörtökön az uniós határellenőrzési ügynökség (Frontex). A Frontex szerint 3430 menekültet és migránst számoltak augusztusban, míg júliusban csak 2030-at. Az ügynökség úgy fogalmazott, hogy ez az „első észrevehető havi szintű emelkedés", amióta márciusban életbe lépett a EU-török menekültügyi egyezmény.

A legtöbb újonnan érkező illegális bevándorló szíriai, pakisztáni, afgán és iraki.

Emellett nyolc menedékkérő tett panaszt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán a ProAsyl jogvédő csoport segítségével Macedónia ellen, amiért a helyi hatóságok március 14-én a határon átjutott menekülteket visszatoloncolták Görögországba. Karl Kopp, a frankfurti székhelyű jogvédők szóvivője szerint a Szíriából, Irakból és Afganisztánból származó menedékkérők pénzügyi kártérítést kaphatnak, amennyiben javukra dönt a bíróság.