Románia hajlandó jelentős anyagi áldozatot vállalni a területén állomásozó amerikai haderő megtartásáért és bővítéséért. Védelmi minisztériumi források szerint az ország nemcsak készpénzzel, hanem komplett infrastruktúrával szállna be a költségekbe. A feltételekről a napokban Elbridge Colby amerikai tisztviselő egyeztetett Bukarestben, a megállapodás pedig hamarosan a Pentagon és a Fehér Ház asztalára kerül.
Védelmi minisztériumi források szerint Románia a Lengyelország által felajánlotthoz hasonló, minden amerikai katona után járó 15 ezer eurós összegen felül szállást és élelmezést, valamint iskolákhoz és kórházakhoz való hozzáférést is biztosítana számukra és a családtagjaik számára is.
A végső döntést Donald Trump fogja meghozni.
Baráti fogadtatásban részesült Elbridge Colby amerikai tisztviselő a román védelmi minisztériumban tett látogatásakor – írta Radu Oprea miniszter a közösségi oldalán, amit a Pentagon képviselője is megköszönt.
„Colby úrral megerősítettük a közös elkötelezettségünket Románia és az Egyesült Államok stratégiai partnerségének konkrét eredményeket hozó fejlesztése iránt, és megállapodtunk abban, hogy folytatjuk a párbeszédet a biztonság és a védelem területén. A hivatalos megbeszéléseken túl egy személyes pillanatra is sor került: Elbridge Colby úr dedikálta számomra a gyűjteményemben lévő könyvének egy példányát. Ezt a gesztust nagyra értékelem, és hálásan köszönöm neki” – fogalmazott Radu Oprea.
Az általa dedikált könyvben Elbridge Colby azokról a lépésekről ír, amelyeket az Egyesült Államoknak meg kell tennie annak megakadályozására, hogy Peking fölénybe kerüljön Ázsiában. Ezek egyike az lenne, hogy a haderőt ott, és ne Európában összpontosítsák.
A sajtóbeszámolók szerint: „2005-ben írták alá az együttműködési megállapodást Románia és az USA között, és a stratégiai partnerség alapján az első amerikai katonák 2007-ben érkeztek meg Connecticutból a Mihail Kogălniceanu támaszpontra. Azóta a több mint ezer katona állomásoztatásának költségeit az USA fedezte. Most az amerikai tisztviselők azt szeretnék, ha mi is osztoznánk a terheken.”
A Mihail Kogălniceanu támaszpontot jelenleg is modernizálják: 2040-re egy kisebb várossá kell átalakulnia, ahol az amerikai katonák és családjaik a szállás és az iskolák mellett ingyenes kórházi ellátást is kapnak. Ezenkívül Románia a hírek szerint a lengyelországihoz hasonló összeget ajánlott fel minden egyes ott állomásozó amerikai katonáért. Cserébe a román tisztviselők nagyobb és technológiailag fejlettebb jelenlétet kértek, amelynek részleteit egyelőre titkosan kezelik.
A javaslatok Elbridge Colby közvetítésével jutnak el Pete Hegseth védelmi miniszter asztalára. A végső döntést Donald Trump hozza majd meg – írta a stirileprotv.ro.







