HIRDETÉS

Roberta Metsola: Az EU legyen nyitott a reformokra

A lengyeleknek ,,igazuk volt, és Európának hamarabb kellett volna hallgatnia rájuk"

Külföld
  • 2026.11.06. - 14:36
Roberta Metsola
Roberta Metsola, az Európai Parlament elnökeAFP/Anadolu/Dursun Aydemir

Az Európai Unió nem tökéletes, nyitottaknak kell lennie a reformokra, de az unióval együtt mégis jobb a világ - jelentette ki Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke pénteken a varsói parlamenti alsóházban (szejm). Beszédét a lengyel alkotmánybíróság helyzetére utaló ellenzéki akció kísérte.

A kétnapos lengyelországi látogatása zárónapján mondott beszédében Metsola kijelentette: az ő nemzedéke tudja, "milyen most Európa az EU-val, és milyen volt az EU nélkül". "Nem vagyunk tökéletesek, nyitottnak kell lennünk a reformokra", bizonyos dolgokon javítani kell - fogalmazott, majd hozzátette: végső soron azonban "az EU-val együtt a világ jobb helynek tekinthető mindannyiunk számára."

Wislawa Szymborska Nobel-díjas lengyel költő szavait idézve Metsola aláhúzta: a történelem során kevés nemzetet "tettek próbára annyira, mint Lengyelországot". Hozzátette: Lengyelország "mindig is megmutatta, és továbbra is megmutatja, hogy az ilyen próbatételekből erősebb, igazságosabb és büszkébb országként lehet kikerülni".

Oroszországot illetően Metsola kiemelte: Lengyelország Európa többi államainál "jóval korábban felismerte a veszélyeket" , és figyelmeztette a többieket az orosz energiahordozóktól való függőség kockázataira, valamint mindarra, "amire képes a Kreml".

HIRDETÉS

Európában viszont "túl sokan nem hallgattak erre", közben a lengyeleknek "igazuk volt, és Európának hamarabb kellett volna hallgatnia rájuk" - jelentette ki az EP elnöke.

Hangsúlyozta: ma Lengyelország meghatározó hatással van a biztonságot, a védelmet és az Ukrajnával folytatott együttműködést érintő európai döntéshozatalra. "Ha valamin változtatnunk kell, tegyük ezt együtt. Európa ti vagytok, és senki más" - fogalmazott Metsola.

Az EP-elnök beszéde elején a fő ellenzéki frakció, a Jog és Igazságosság képviselői nagy, "Tusk=diktátor" feliratú transzparenst bontottak ki, utalva ezzel a lengyel alkotmánybírósági válságra. Többen pedig olyan táblákat emeltek fel, amelyeken az volt olvasható, hogy "Lengyelországban Donald Tusk által kirobbantott államcsíny zajlik".

HIRDETÉS

Az EP elnöke csütörtökön találkozott Donald Tusk kormányfővel és Karol Nawrocki elnökkel is. Péntek este Metsola az egyik varsói színházban az EP nevében átveszi a Jan Karski-díjat. Karski a második világháborús lengyel földalatti Honi Hadsereg legendás katonája volt, és egyike azoknak, akik beszámoltak a világnak a kezdődő holokausztról. A díjat maga Karski alapította 2000-ben azon személyek és intézmények számára, amelyek a közjó érdekében cselekednek - írta meg az MTI

Reklám
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS