HIRDETÉS

Négy nemzetközi járatot érintett hamis bombafenyegetés Spanyolországban

Európa-szerte szaporodnak az incidensek

Külföld
  • 2026.11.06. - 19:36
Cikk borítókép
Az európai repülőgépek elleni hamis fenyegetéseket hibrid agresszióra és pszichológiai hadviselésre tett kísérletnek nevezte José Manuel Albares spanyol külügyminiszterNorthFoto

Négy nemzetközi repülőjáratot érintő hamis bombafenyegetést kapott a madridi repülőtér pénteken – közölte a légikikötőt üzemeltető Aena vállalat.

A jelzés hatására a repülőtéren riasztást rendeltek el, az előírásoknak megfelelően összehívták a biztonsági bizottságot, amelyben a rendvédelmi szervek is részt vettek.

„A fenyegetés értékelését és a szükséges ellenőrzések elvégzését követően megállapították, hogy a fenyegetések alaptalanok voltak” – hangsúlyozta a helyzettisztázást követően az Aena.

Európa-szerte szaporodnak az incidensek

HIRDETÉS

Az érintett repülőjáratok közül három Londonból, egy pedig Münchenből indult a spanyol fővárosba. Hasonló hamis bejelentések történtek csütörtökön is Madridban, akkor egy Róma és egy Milánó felől érkező, valamint egy Párizsba induló járat kapott fenyegetést.

A hét folyamán ugyanilyen incidensek miatt helyeztek fokozott készültségbe számos európai légitársaságot és repülőteret, a többi közt Koppenhágában, Varsóban, Lisszabonban, Velencében, Párizsban és Prágában.

Hibrid agresszióra gyanakszik a spanyol külügyminiszter

HIRDETÉS

Az európai repülőgépek elleni hamis fenyegetéseket hibrid agresszióra és pszichológiai hadviselésre tett kísérletnek nevezte José Manuel Albares spanyol külügyminiszter a közszolgálati televíziónak (TVE) adott interjújában.

Mint mondta, Európa-szerte látni hasonló eseteket, amelyek digitális platformokat, szupermarketek hűtőrendszereit és más célpontokat érintenek.

Véleménye szerint ezek a támadások mind Európa megosztására, a stabilitást jelentő európai uniós projekt meggyengítésére irányulnak, mert léteznek olyan szereplők, akik „az erősebbhez húzás elvéhez akarnak visszatérni”.

HIRDETÉS

Hozzátette: az elkövetők azonosítása nehéz feladat lesz, mivel a szürke zónában működnek – írta meg az MTI.

Reklám
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS