Az úgynevezett „Z generációs” tüntetéshullám végigsöpört Európán: Franciaországtól és Belgiumtól kezdve Olaszországon át egészen Albániáig és Szerbiáig fiatalok ezrei követelnek változást. A diákok által vezetett mozgalmakat az elszabadult megélhetési költségek, a kilátástalan jövőkép és az az érzés táplálja, hogy a politikai elit teljesen figyelmen kívül hagyja őket.
A 19 éves brüsszeli diáklány, Maya Gourdel egy íróasztalnál ülve fogalmazza meg az országát irányítóknak szánt üzenetét: „Ha mi elégünk, te is velünk égj!” A 2012-es Az éhezők viadala című filmből kölcsönzött, azóta számos ifjúsági mozgalom globális szimbólumává vált szlogen hűen tükrözi azt a dühöt, frusztrációt és változás utáni vágyat, amely az Európa-szerte fellángoló, Z generáció által vezetett tüntetéseket hajtja.
Párizs külvárosaitól egészen Belgrád tereiéig ezrek vonultak utcára. Bár a követelések országonként eltérőek lehetnek, sok a közös pont: a lepusztult iskolai infrastruktúra, a beszűkült gazdasági lehetőségek, az egekbe szökő megélhetési és lakhatási költségek, a korrupció, valamint a politikai láthatatlanság érzése. Ezek a demonstrációk időnként erőszakba is torkolltak; csak Franciaországban több ezer üzletet rongáltak meg vagy raboltak ki az elmúlt hetekben, a rendőrség pedig sokkológránátokat és vízágyúkat is bevetett a tömeg oszlatására.
Ugyanakkor ezen a hétvégén a fiatalok valódi politikai földrengést idéztek elő: Szerbiában a diákok vezette tüntetéssorozat csúcspontjaként megbukott Aleksandar Vučić, az ország régóta hatalmon lévő vezetője, miután a tömegek közel két éven át tiltakoztak a vélt korrupció és a fokozatosan kiépülő tekintélyelvűség ellen.
„Amikor ma felébredtünk, az első érzésünk egyértelműen a megkönnyebbülés és a szabadság volt” – mondta Staša Piletić diáktüntető. „Személy szerint ezt győzelemként élem meg. Úgy érzem, a puszta tiltakozásból végre átléptünk a felelősségvállalás szakaszába.”
„Dühkitörésből született kollektív fellépés”
A 21 éves diáklány, Chiara a tüntetésektől hangos Milánóban úgy fogalmazott: létfontosságú részt venni az emberek spontán szerveződéseiben, amelyek „a dühkitörésből születtek, és lehetővé tették a kollektív fellépést”.
„Azt hiszem, a jelenlegi uralkodó osztály a legnagyobb kárt azzal okozta a generációmnak, hogy elvette tőlünk a jövőképet, az álmodozás képességét is” – mondta a lány. Chiara felhívta a figyelmet arra, hogy az olasz diákok mindennapos valósága a súlyos tanárhiány és az omladozó iskolaépületek látványa. Emellett azzal a kilátással is szembe kell nézniük, hogy a jövőben „egy alulfizetett, a végzettségüknek nem megfelelő állásból egy apró, túlárazott lakás fenntartására futja majd, valószínűleg távol attól a várostól, ahol valójában élni szerettek volna.”
A Z generáció (az 1997 és 2012 között születettek) vezette mozgalmak globális méreteket öltöttek: az elmúlt években Bangladestől Nepálon át Indiáig hallatták a hangjukat. Mostanra azonban egyértelműen Európa vált a tiltakozások epicentrumává.
Az Európai Unió egy 2025-ben közzétett felmérése szerint a 16 és 30 év közötti korosztály 40 százalékát a drágulás és a megélhetési költségek aggasztják a leginkább. Az EU-ban 2025-ben 92,7 millió embert fenyegetett a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázata. A legveszélyeztetettebbek a 18–24 éves fiatal felnőttek voltak (26,3 százalékuk érintett), míg a legalacsonyabb kockázatot a 65 évesnél idősebbeknél mérték (18,8 százalék).
A fiatalabb generációk emellett egyre kevésbé hajlandók cipelni az idősebbek anyagi terheit – annak ellenére, hogy utóbbiak általában nagyobb arányban vesznek részt a választásokon. Az OFCE francia gazdaságkutató intézet adatai szerint Franciaországban a 60 év felettiek ugyan a lakosság egynegyedét teszik ki, de a nemzeti vagyon 60 százaléka az ő kezükben összpontosul.
A francia költségvetésben a nyugdíjkiadások jelentik messze a legnagyobb tételt. A társadalom elöregedésével és a nyugdíjkorhatár emelését vagy a juttatások csökkentését elutasító választói nyomással ezek a költségek hamarosan elérhetik a gazdasági teljesítmény (GDP) 14 százalékát. Bár ez még mindig elmarad a görög vagy az olasz szinttől – ahol a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2025-ös adatai szerint a GDP mintegy 16 százalékát költik állami nyugdíjakra –, jóval meghaladja Ausztrália, Chile, Izland, Írország vagy Dél-Korea mutatóit, amelyek a GDP kevesebb mint 4 százalékát fordítják erre a célra.
„Az európai fiatalok egységesek”
A 17 éves középiskolás, Bilal Narjissi Párizs északi külvárosában, Saint-Denis-ben tiltakozik iskolája „sajnálatos” állapota és a krónikus személyzethiány ellen. „Régebben patkányok is voltak az épületben” – mondta. Felidézte, hogy tavaly ki kellett üríteni az intézményt, miután beszakadt a tető az udvar felett; szerencsére senki sem sérült meg.
A diák szerint a jelenlegi hullám megmutatta, hogy „az európai fiatalok egységesek”. Hozzátette: „Mindannyian egyetértünk abban, hogy a fiatalokat túlságosan is úgy kezelik, mintha még gyerekek lennének, és nem hallgatnak meg minket eléggé.”
Egy októberben publikált francia kormányzati jelentés rávilágított: miközben a nyugdíjkiadások 2000 és 2023 között a GDP 2,5 százalékpontjával nőttek, az oktatásra fordított összegek aránya 0,5 százalékponttal csökkent. A dokumentum arra is rámutatott, hogy az oktatási minisztérium költségvetésének 32 százalékát vitték el a nyugdíjak, ami elszívta a forrásokat más elengedhetetlen területekről.
Belgiumban Maya Gourdel is a jobb iskolai körülményekért szállt síkra. „Eleinte békésen próbálkoztunk, de senki sem hallott meg minket. A média és a kamerák csak akkor figyeltek fel ránk, amikor az emberek elkezdtek kukákat és hasonlókat gyújtogatni” – nyilatkozta.
A tiltakozások egyelőre nem csillapodnak: ezen a hétvégén Németországban terveznek nagyszabású tüntetéseket a megélhetési válság, a növekvő egyenlőtlenség, a háborús fenyegetettség és az oktatási intézmények állapota miatt.
A nyugtalanság Albániát is elérte. Edi Rama miniszterelnök kormánya ellen diákok által vezetett demonstrációk bénították meg Tiranát, majd a mozgalom más városokra is átterjedt. A haragot a vélt korrupció, a kilátástalan munkaerőpiac és az alacsony oktatási színvonal táplálja.
„A miniszterelnökünk 130 napig rá se hederített a követeléseinkre” – mondta Xyke Kurti, egy 19 éves tiranai építészhallgató. Kiemelte az általános elvándorlási vágyat is: „Ha megkérdezel egy albán diákot arról, hol képzeli el a jövőjét, mindenki azt fogja válaszolni: az ország határain kívül.” Szerinte hiába tehetséges valaki otthon, egy „jó kapcsolatokkal rendelkező” személy mindig kiszorítja majd a lehetőségekből.
A szerbiai diákmozgalom eközben már elért valamit, amiről a többi európai főváros tüntetői egyelőre csak álmodoznak: a hatalomváltást. Most azonban a kormányzás rögös útja következik, amelyben sem a diákoknak, sem az általuk támogatott új jelölteknek nincs érdemi tapasztalatuk. Luka Stojaković, az egyik szerb tüntető azonban ezt egyáltalán nem tartja problémának: „Láttuk, hová juttattak minket azok az emberek, akiknek volt politikai tapasztalatuk” – írta meg a Reuters.
