A NATO ebben a hónapban tárgyalásokat kezd arról, hogy milyen erőkre és fegyverekre lenne szükségük a szövetségeseknek egy orosz támadás elleni védekezéshez – és hogyan finanszíroznák ezeket.
A tárgyalások 2029-re vonatkozó képességcélokat tűznek ki, amelyek előírják a NATO mind a 32 tagállamának, hogy meghatározott erőket és felszerelést biztosítson.
A határidő emeli a tétet: európai tisztviselők figyelmeztettek, hogy Oroszország addigra készen állhat egy NATO-ország megtámadására.
Ugyanakkor a Trump-adminisztráció az európai amerikai erők jelentős csökkentését mérlegeli, ami a szövetséget katonák és kritikus képességek hiányába sodorhatja, például kevesebb üzemanyagtöltő repülőgéppel, nagy hatótávolságú rakétákkal, valamint hírszerző, megfigyelő és felderítő eszközzel.
A tárgyalások azt vizsgálják, hogy az egyes országok mennyit hajlandóak költeni, mit tud Európa megtenni az Egyesült Államok nélkül, és hogy a NATO katonai terveiben jobban ki kellene-e használni az olyan technológiákat, mint a robotika és a mesterséges intelligencia.
„Nehéz lesz” – mondta egy magas rangú NATO-diplomata, aki – másokhoz hasonlóan – névtelenséget kérve szabadon beszélhetett az érzékeny kérdésről. „A tehermegosztás, az USA, hogyan lehet az ambíciók szintjét a politikai prioritásokkal ötvözni… ez óriási.”
A NATO-szövetségesek a következő napokban megkezdik az új célpontok széles körű mandátumának – az úgynevezett politikai iránymutatásnak – a megvitatását. Ez az első lépése egy öt részből álló erőfeszítésnek, amelyet NATO Védelmi Tervezési Folyamatnak neveznek.
„A célunk… az, hogy ez egy átalakulási ciklus legyen, ne pedig valami, ami csak úgy a polcról levehető” – mondta Pierre Vandier francia admirális, a NATO transzformációs erőinek főparancsnoka és a szövetség jövőbeli hadviselésért felelős főnöke.
A POLITICO 15 jelenlegi és korábbi NATO-tisztviselővel és diplomatával beszélgetett, hogy képet kapjon az öt kulcsfontosságú vitáról, amelyek valószínűleg meghatározzák a tárgyalásokat.
1. Az ambíció meghatározása
A legfontosabb kérdés az lesz, hogy pontosan mennyi katonát és katonai eszközt kívánnak a szövetségesek biztosítani – ezt nevezzük ambíciószintnek.
A NATO-szövetségesek történelmileg megállapodtak abban, hogy a nagyobb műveletekhez szükséges erőkön túl 18 tartalék dandárral kell rendelkezniük – egyenként körülbelül 5000 katonából álló egységekkel – a szövetséges területen kívüli kisebb válságkezelési missziók végrehajtására, például Afganisztánban vagy Koszovóban.
Az Egyesült Államok azon nyomása azonban, hogy több biztonsági felelősséget adjon át az európai szövetségeseknek – amelyet NATO 3.0-nak neveznek –, nyomást gyakorolhat a szövetségesekre, hogy csökkentsék vagy akár megszüntessék a kisebb műveletek követelményeit.
A megbeszélések arra is kitérnek majd, hogy a jövőben felgyorsítsák-e magát a folyamatot, reagálva a harctéri innovációk – a mesterséges intelligenciától a földi robotokig – ütemére.
A szövetségesek valószínűleg azt is meg fogják vizsgálni, hogyan nyújtsanak hagyományos katonai támogatást – például szárazföldi csapatokat vagy repülőgépeket – az atomfegyverekkel rendelkező országoknak, mint például az Egyesült Királyságnak és az Egyesült Államoknak.
„A hagyományos támogatás… a képességek abszolút részét képezik az NDPP folyamatnak” – mondta Nassima Barrows, a NATO nukleáris politikai igazgatója –, „ez az egyik legfontosabb üzenet, amelyet a következő [tárgyalások] részeként hangsúlyozunk.”
2. Az amerikai szakadék betöltése
A tárgyalások felett ott lebeg a Pentagon közelgő felülvizsgálata. Washington már korábban is kivonta a NATO által felhasználható erők közül azokat az eszközöket, mint a stratégiai bombázók, vadászgépek, drónok, tengeralattjárók és hadihajók.
A felülvizsgálat decemberben, a NATO-tárgyalások felénél érkezik, ami aggodalmat keltett, hogy késleltetheti a tárgyalásokat. Aggodalomra ad okot, hogy az Egyesült Államok kivonhatja az Európának szükséges eszközöket, például a nehéz szállító repülőgépeket.
Washington azon törekvése, hogy korlátozza katonai jelenlétét Európában, harcot indít el a szövetségesek között a kapacitásainak pótlása érdekében. Ez vitákat nyit a terhek igazságos megosztásáról, ami valószínűleg nagyon nehéz lesz, mivel a nemzeti költségvetések egyre szűkösebbek.
„Nem is olyan régen a teljes NATO-folyamat abból állt, hogy… kiszámolod, mire van szüksége a NATO-nak, majd amikor rájössz, hogy nincs meg mindened, az USA tölti ki a hiányosságokat” – mondta Camille Grand, az ASD védelmi lobbicsoportjának vezetője és egykori magas rangú NATO-tisztviselő. „Ez ma már nem így van.”
Ennek egyik módja az lehet, hogy a konkrét fegyverkövetelményekről eltávolodunk az országokhoz rendelt célok felé, például arra, hogy erőik felszámolják az orosz parancsnoki állásokat. Ez nagyobb rugalmasságot biztosíthatna az európai szövetségesek számára, akik nem férnek hozzá amerikai fegyverekhez, például a Tomahawk cirkálórakétákhoz.
„Nem kell, hogy több ezer Tomahawkunk legyen... de lehet több ezer olcsóbb, alacsony költségű alternatívánk” – mondta Fabrice Pothier, a NATO korábbi politikai tervezési igazgatója, aki jelenleg a Rasmussen Global tanácsadó cég vezérigazgatója.
3. Regionális megosztottság
Az Oroszországra való összpontosítás valószínűleg súrlódásokat okoz a szövetségesekkel, akik más fenyegetések miatt aggódnak.
Papíron a NATO egy „360 fokos” biztonsági megközelítést vall. A gyakorlatban a szövetség fókusza kelet felé tolódott el Oroszország 2022-es teljes körű ukrajnai inváziója óta, és észak felé az elmúlt évben, amikor egy sarkvidéki missziót indított (nagyrészt Donald Trump Grönlanddal kapcsolatos nyomására).
Néhány szövetséges azt szeretné, ha nagyobb figyelmet fordítanának a szövetség déli és délkeleti szárnyaira. A felmerült problémák közé tartozik az orosz zsoldosok jelenléte Líbiában, a fegyveres migráció lehetősége és a megnövekedett tengeralattjáró-tevékenység, valamint a Fekete-tengeren hajók elleni dróntámadások.
„Túl sok észak van” – mondta egy másik NATO-diplomata. „Újra kellene kezdenünk.”
4. Több drón vagy több tank
Az ukrajnai frontvonalakat uraló drónos hadviselés valószínűleg vitát fog kiváltani a pilóta nélküli képességek bővítése és a hagyományos katonai eszközök, például a tankok és a tüzérség folyamatos kiépítése közötti egyensúlyról.
A legtöbb szövetséges terveket készít a pilóta nélküli rendszerek használatának növelésére.
Az Egyesült Királyság idén bejelentett egy „hibrid flottát”, amely olyan önvezető hajókra támaszkodik, mint a 93-as típusú, legénység nélküli víz alatti járművek. Franciaország nagyjából 8,4 milliárd eurót különített el drónokra és kalandozó lőszerekre, míg Németország jövőre hozza létre első dedikált drónezredét.
Európa katonatoborzási nehézségei is hozzájárulnak a vitához – mondta Grand. „Egy dolog, ami mindenkit a pilóta nélküli [rendszerek] felé hajt, az az öregedő társadalmak – munkaerőproblémával küzdünk.”
Az országoknak azt is ki kell találniuk, hogyan tudnak lépést tartani Oroszország technológiai fejlődésével anélkül, hogy túlterhelnék a nemzeti védelmi költségvetésüket.
Vandier szerint Oroszország évente 9 millió drónt gyárt, ami „meglehetősen radikális erőfeszítést” igényel a szövetség részéről. Azt javasolta, hogy az egyik megoldás egy előfizetéses modell lehetne a hardverfrissítésekre, hogy megakadályozzák a fegyverrendszerek elavulását.
5. Tanuljunk Ukrajnától
A legtöbb NATO-szövetséges egyetért abban, hogy Ukrajna nagy és harcedzett hadseregének, valamint a légi, tengeri és szárazföldi drónok, a légvédelem, a rakéták és a fejlett Delta harctér-irányító rendszer gyors technológiai fejlesztéseinek köszönhetően hozzájárul a biztonságukhoz.
Emiatt egyes országok szorosabb katonai és ipari együttműködést sürgetnek, míg mások óvatosságra intenek, mivel az ukrajnai háború eltér a NATO doktrínájától, amely gyors manőverezésű hadviselést, légi fölényt és precíziós csapásokat ír elő.
„Rendkívüli tanulságokat kell levonnunk a konfliktusból” – mondta a NATO főparancsnoka, Alexus Grynkewich amerikai tábornok az Európai Parlamentben a hónap elején. De „nem akarunk ilyen háborút vívni”.
